Tudomány

24 embert ölt meg a cinkotai rém

A város Casanováját feltehetően potenciazavarai miatt hagyta el felesége. Vele és szeretőjével bosszúból végezhetett, további 22 nő meggyilkolásával talán kompenzált...

 

Kiss Béla 23 évesen, 1900-ban költözött feleségével Cinkotára, ami akkor még önálló település volt. Az erős testalkatú, szőke és kékszemű férfi bádogos volt, szorgalmasan, megbízhatóan dolgozott. Nem csoda, ha feleségének sok irigye akadt az asszonynép körében. Mária mégsem érte vele, 1912-től a zenész Bihari Pál személyében szeretőt tartott, egy idő után pedig már nem is titkolták kapcsolatukat.

Senki nem sejtett semmit

Végzetes hiba volt. A párocska hamarosan eltűnt, többé senki nem hallott felőlük. A szomszédok érdeklődésére Kiss azt mondta, a nő megszökött szeretőjével, ő maga pedig új életet akar kezdeni. A város lakói még örültek is neki, hogy a derék ember végre megszabadult kicsapongó asszonyától. Leginkább a hölgyek szíve dobbanhatott meg, hiszen a környék legjobb “partija” szabaddá vált – olvasható a Múlt-kor.-hun.

Jóképű férfi stabil egzisztenciával – kinek lett volna furcsa, hogy gyakran jelentek meg nála fiatal hölgyek. Bár igaz, néhány alkalomnál többször egyikük sem tért vissza. Szakmájából adódóan az sem volt feltűnő, hogy Kiss udvarán egyre gyülekeztek a fémhordók… A helyi községi megbízottal beszélgetve egyszer azt mondta, a közelgő háborúra való tekintettel benzint gyűjt bennük a szűkösebb időkre.

24 holttest 24 hordóban

A háború 1914-ben tört ki, és bár Kiss Béla már 37 esztendős volt, így először nem hívták be, ő mégis önként jelentkezett katonai szolgálatra. Ami ezután történt, arról két verzió ismert. Az egyik szerint 1916-ban a hadsereg üzemanyag-rekvirálásba kezdett a hátországban, katonák jelentek meg inkotán is. A rendőr, emlékezve beszélgetésükre Kiss házába irányította őket. A 24 bádoghordóban azonban benzin helyett 23 nő és egy férfi magzati pózban fekvő, faszeszben ázó holttestét találták meg. Köztük volt Kiss felesége és egykori szeretője is. Az áldozatok többségét megfojtották, a többiekkel méreg végzett.

A másik történet úgy tudja, a főbérlő Kresinszky Márton, azaz a ház tulajdonosa érkezett a városkába 1916-ban, mert úgy vélte, eljött az idő az ingatlan felújítására. Miután Kiss a fronton volt, Kresinszky a szomszéd gyógyszerésszel készült a munkára, ehhez kerestek anyagot. A ház melletti kamrában hordókat találtak, amelynek ólommal lezárt teteje egy női holttestet fedett. Egy másikon lyukat ütöttek, ebből hullaszag áradt és egy szőke hajcsomó hullott ki.

Nem vonták felelősségre

A lényeg, hogy a nyomozás úgy találta, 1903 és 1914 között a bádogosnak 74 nővel volt kapcsolata, azonban csak 1912 után gyilkolt. Hoffman néven házassági hirdetéseket adott fel, az „özvegyember tartós kapcsolatot keres” jeligére jelentkező nők jó részét pedig megerőszakolta és megölte. A modern kutatások szerint Kiss potenciazavarral küzdött, felesége valószínűleg ezért tartott szeretőt. A férfi viszont már jóval korábban és sokkal többször félrelépett, saját magának is bizonygatva férfiasságát.

A rendőrség 1916-ban azonnal kerestetni kezdte, ám a háborús zűrzavarban képtelenség volt egy Kiss nevű embert megtalálni a harctéren. A hivatalos katonai jelentés szerint a férfi 1915-ben a szerbiai Valjevóban fogságba esett, majd tífuszban elhunyt. A nyomozó hatóságok szerint viszont nem halt meg, hanem az akkor már cinkotai asszonyirtóként , vagy cinkotai rémként ismert Kiss Béla új személyazonossággal bujkál valahol. A későbbiekben látni vélték Budapesten, de állítólag felbukkant a Francia Idegenlégióban, majd New Yorkban is. Elfogni soha nem sikerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik