3TB egy winchesteren A Western Digital levetkőztette ugyancsak ebben a hónapban bemutatott 3TB-os MyBookját, hogy egyenesen a gépben lehessen ennyi hely. 24.hu 2010. 10. 20. 13:44 Winchester
720 millió SMS/óra Másodpercenként közel 200 ezer SMS-t küldenek világszerte - derült ki a Nemzetközi Távközlési Unió jelentéséből. 24.hu 2010. 10. 20. 12:36 kutatás
A Facebook figyel az érzéseinkre Mivel életünk egy jelentős része már az interneten zajlik, a Facebook megpróbálja nem elrontani a kedvünket. 24.hu 2010. 10. 20. 11:32 fotó
Csábítóak a Galaxy Tab kiegészítői A Samsung napvilágra hozta, mire költhetjük még a pénzünket, ha a táblagépük már meggyőzött. 24.hu 2010. 10. 20. 10:26 táblagép
Minden harmadik ember a neten Egy ENSZ-tanulmány szerint az emberiség közel egyharmada fér hozzá a világhálóhoz. 24.hu 2010. 10. 20. 09:47 internet
Az Apple 70%-kal növelte nyereségét Ráadásul bevételének majdnem kétharmadát olyan termékek teszik ki, melyek három évvel ezelőtt még nem is léteztek. 24.hu 2010. 10. 20. 08:40 apple
Viva New Vegas! - Itt az új Fallout Az év egyik legjobban várt játéka végre boltokba kerül és a posztnukleáris kaland folytatódik. 24.hu 2010. 10. 20. 08:00 játék
Facebook: az olaszok nyertek Világelsők lettek az olaszok a Facebook közösségi oldal használatában: havonta hat órát és huszonhét percet töltenek a virtuális barátokkal. 24.hu 2010. 10. 20. 07:43 kutatás
Érintés nélküli fizetés A TakarékPont hálózat csatlakozik a PayPass rendszerhez, vagyis elsőként náluk lehet bankkártya nélkül, egyedi karórával fizetni. 24.hu 2010. 10. 20. 07:19 bank
Az Angry Birds fizikája Az Angry Birds - ha valaki nem találkozott volna még vele - egy fizikán alapuló logikai játék. Ráadásul jelenleg a legnépszerűbb iPhone és androidos telefonokra is. 24.hu 2010. 10. 19. 14:45 okostelefon
UV-fényfürdő a mobilnak Mert az igazi higiénia kedvéért nem elég kezet mosni, a telefont is baktériummentesíteni kell. 24.hu 2010. 10. 19. 13:31 okostelefon
Legót gyárt a legórobot A MakerLegoBot egy legóból készült 3D nyomtató, ami - igen, tényleg menő - legót nyomtat. 24.hu 2010. 10. 19. 12:08 robot
Boldog Születésnapot kíván a Google A Google eddig is megünnepelte a híres emberek évfordulóit kisebb rajzokkal, de mostantól minden felhasználóját külön felköszönti. 24.hu 2010. 10. 19. 11:46 Google
Utolsó esély egy HyperMacre A HyperMac egy szinte minden Apple termékkel kompatibilis külső akkumulátor. De nem az Apple gyártja. 24.hu 2010. 10. 19. 10:25 apple
Lélegzetelállító a World of Warcraft új videója A WoW legújabb kiegészítője olyan beharangozó kisfilmet kapott, amit nem egy hollywoodi produkció megirigyelne. 24.hu 2010. 10. 19. 09:08 online játék
Magyarország a 28. Az Oxfordi Egyetem a szélessávú internetes technológiában vezető szerepet betöltő országokról készített listát. 24.hu 2010. 10. 19. 08:32 internet
Elfogy az IPv4-alapú internet Hónapokon belül kiosztásra kerülnek az utolsó IPv4-címek. Mi történik, amikor végleg elfogynak? 24.hu 2010. 10. 19. 08:14 internet
Népszerű az ELTE az interneten A webes népszerűség alapján az európai egyetemek rangsorában a nyolcadik helyen végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem. 24.hu 2010. 10. 19. 07:39 egyetem
Magyar újdonságok a GITEX-en A Közel-Kelet legnagyobb információ-technológiai kiállításán például plázás infórobot és tech-független mobil TV is szerepel. 24.hu 2010. 10. 19. 07:13 közel-kelet
iPhone-iPad - játékos páros iPhone játék? Vagány. iPad játék? Király. Hihetetlen, de igaz: van jobb. iPad játék iPhone irányítóval. 24.hu 2010. 10. 18. 14:49 apple
iPhone zenekar Az Atomic Tom nevű zenekar tagjai nem búslakodtak, mikor ellopták hangszereiket - inkább zúztak egy kis rockot. 24.hu 2010. 10. 18. 13:50 apple
Svájci a leghosszabb alagút Húsz év munka gyümölcse egy közel 57 kilométer hosszú alagút. 24.hu 2010. 10. 18. 13:02 rekord
Bemutatkozott az Angry Birds konkurense A Cut the Rope című játékban köteleket kell átvágjunk, hogy némi édességgel lássunk el egy zöld cukiságot. 24.hu 2010. 10. 18. 12:31 iphone
Magyar sikerek az App Store-ban Innen másodpercenként kétszáz fizetős és ingyenes alkalmazást töltenek le világszerte. 24.hu 2010. 10. 18. 11:52 apple