Tech

Hajlítható mobil a Nokiától

Összegyűrnéd a mobilod?A finn gyártó a hajlékony okostelefonokban látja a jövőt.

A Kinetic névre hallgató prototípus ékes bizonyítéka annak, hogy nem a levegőbe beszéltünk, mikor kedden hajlítható, nyújtható érintőképernyőkről fantáziáltunk: a Nokia prototípusa ugyanis – képernyővel, burkolattal és elektronikával együtt – hajlítható.

Ez persze amellett, hogy vagány, nem öncélú, hiszen a gyártó elképzelése szerint ennek a hajlíthatóságnak igenis funkciója lesz. Például, ha a képernyőt magunk felé hajlítjuk, kijelölhetünk egy menüpontot vagy ráközelíthetünk az épp megjelenített képre; ugyanígy, zenehallgatás közben már nem kell gombokra – vagy a Siri esetében hangparancsokra – hagyatkozni, elég a zsebünkben ráhajlítani a készülékre.

Rendben, ez utóbbit valószínűleg tényleg egyszerűbb a headset egyik gombjával elintézni, de a lényegen nem változtat: a hajlékony készülék önmagában is roppant jól néz ki, még akkor is, ha a Nokia a következő években nem tud értelmes funkciót hozzárendelni.

Ha más miatt nem is, azért mindenképp jó, mert a hajlékony kialakításnak köszönhetően sokkal strapabíróbb, mint a jelenleg használt okostelefonok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik