Tech

A Sony megveszi a Sony Ericssont

1,47 milliárd dollárért vásárolja ki a Sony az Ericssont a Sony Ericsson közös vállalkozásból.

Az 50%-os részesedés eladásával az Ericsson 1,05 milliárd dollárnyi pénzhez, és 0,42 milliárd dollár értékű szabadalomhoz jut. Bár a közös vállalkozásnak tagadhatatlan sikerei is voltak, a válással mindkét cég jól jár, ahogy azt már október elején is jeleztük.

Az Ericsson tehát nem kevés tőkéhez jut, amivel kompenzálhatja az utóbbi évek veszteségeit, a Sony pedig zavartalanul koncentrálhat a “négy képernyős” stratégiájára: tévék, laptopok, táblagépek és mobiltelefonok.

A japán cég tervei szerint nemcsak az eszközöket értékesítené, hanem az egyes eszközökre tartalmat is kíván létrehozni és eladni. Ebben egyébként nyilván a korábbinál is nagyobb szerepet kapnak a játékos és filmes szórakoztatásra szakosodott PlayStation Network, Sony Entertainment Network és Sony Pictures vállalatok.

Nekünk pedig már csak egyetlen kérdésünk maradt: a Sony Ericsson feliratból le kell majd vakarni az Ericssont?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik