Amíg a korábban külön cikkben tárgyalt USB-szabvány azért jött létre, hogy legyen egységes vezetékes megoldás a különböző (kezdetben számítástechnikai) eszközök összekötésére és a gépek közti kommunikációra, addig a Bluetooth mögötti igény az volt, hogy legyen egy olyan technológia, ami kiváltja a vezetékek használatát. A problémára már a 80-as évektől akadtak megoldások (például az infravörös kapcsolat), de a technológia áttörésre egészen a 90-es évek végéig kellett várni.
Az Intel, az IBM, a Toshiba, a Nokia és az Ericsson 1998-ban hozták létre a Special Interest Group (SIG) nevű csoportot azzal a céllal, hogy kidolgozzanak egy olyan vezeték nélküli technológiát, ami képes az egyidejű vonal- és adatátvitelre. A projekt a Bluetooth kódnevet kapta, méghozzá I. Harald dán király, avagy Kékfogú Harald, angolul Harald Bluetooth után (akinek egyes források szerint az általa igencsak kedvelt áfonya miatt voltak kékek a fogai), és végül ez lett a hivatalos elnevezés is, sőt, még a szabvány logója is a viking rúnaírás H (ᚼ) és a B (ᛒ) betűinek összevonásából jött létre.