Soha nem volt még olyan a világtörténelemben, amikor egy aktív háborús konfliktus szinte minden pillanatát végig tudjuk követni a reggeli kávénk mellett a Twitteren, a TikTokon vagy a YouTube-on – az orosz–ukrán konfliktus az első, amelyben a közösségi médiát aktívan használó és kihasználó civilek közvetítenek civileknek a háborús folyamatokról. Az egyik videón összeállítást láthatunk a határon átmenekülő fiatalokról, a másikon élőben jelentkezik valaki, aki az erdőben menekül az otthonából, a harmadikon meg egy ukrán traktor vontatja el az orosz harckocsit. A Twitteren elárasztanak bennünket az olyan információk, amelyekről korábban esélyünk sem lett volna tudni. Bár nem ez az első alkalom, amikor a kibertérben is zajlanak az összecsapások, de ez az első olyan, ahol ilyen mértékben használják az internetet, mint harcteret és befolyásoló tényezőt.
Az eszkalálódó orosz–ukrán háborúról sokan azt sem gondolták, hogy valóban sor kerül rá (nemzetközi szakértők sokáig úgy gondolták, Vlagyimir Putyin nem fogja lerohanni Ukrajnát), azt viszont biztosan kevesen tudták megjósolni, hogy az erőviszonyok így alakulnak majd. Amíg ugyanis Oroszország a szárazföldi és vízi műveleti tereken uralja a harcokat, és katonákban, felszerelésben és lőszerben egyértelműen jobban áll, mint ellenfele,
Dr. Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének intézetvezetője szerint ez azt is jelentheti, hogy hosszú távon megnyerhetik a háborút – hiszen egy fizikailag legyőzött országot még meg is kell tartani, ezt pedig ilyen kiberfölény mellett szinte lehetetlen.
Ellopták az ukránok a tankot
A kibertér egyértelműen az ötödik műveleti térré vált a háborúban a föld, víz, levegő és a világűr után. Itt az információ a legnagyobb érték, ezt kell ellopni, kitörölni, ezzel lehet irányítani, manipulálni, tájékoztatni. Az információszerzés, a saját információ megvédése, a dezinformáció és a megtévesztés azonban mindig törekvés volt a háborúkban – már az amerikai polgárháborúban használtak távírókat erre a célra, az első világháborúban pedig telefonon zajlott a folyamat. A rádió felfedezésével olyan eszköz került a katonák kezébe, amit az ellenfél lehallgathatott, így titkosítással, az ellenség megtévesztésével és dezinformációjával kezdtek el zajt generálni. A saját információ megvédésére irányuló törekvések hatására jött létre például az internet.
Az orosz–ukrán háború már egyértelműen a negyedik generációs hadviselés korában zajlik, olyannyira, hogy az első ilyen konfliktus az 1991-es, első iraki háború volt, amikor a CNN élőben közvetítette, hogyan bombázza az amerikai vadászgép a célpontjait. Az oroszok viszont – meglepő módon – látszólag a harmadik generációban ragadtak. Ahhoz viszont, hogy megértsük, ez mit jelent, érdemes először tisztázni, mitől negyedik generációs egy hadviselés.
Krasznay Csaba az NKE kiberbiztonsági mesterképzésén tartott óráján kifejtette, hogy:
- A negyedik generációs hadviselés során felbomlik a clausewitzi szentháromság, vagyis az, hogy egy háborúban bizonytalanságot kell tartani (ellenségképpel, ami a megszokott életstílus felborulásával fenyeget), az érzelmekre kell hatni (főleg a nacionalista érzelmekre), illetve kell, hogy racionalitása legyen a konfliktusnak, ami kimondott vagy kimondatlan stratégiai célokat jelent.
- A konfliktusokban részt vesznek nem állami szereplők is. Például az amerikai közel-keleti harcokban a terroristák, mint – valószínűleg – támogatott, de nem állami erő.
- Háttérbe szorulnak az ipari jellegű konfliktusok.
- Újjáélednek az ideológiai, vallási alapú háborúk – a terrorellenes háborúk ide sorolhatók, ahol a terroristák egyfajta új keresztes hadjáratként festették le a történéseket.
- Propaganda-központú hadviselés zajlik.
- Kizárólag haditechnikai eszközökkel nem nyerhető a konfliktus, legalább is hosszú távon biztosan nem.
- Totális hadviselés zajlik, vagyis nemcsak a katonákat vonják be a harcokba.
- Aszimmetrikusak az erőviszonyok.
- A modern és üzleti megoldások begyűrűznek a konfliktusba.
Kezdetben Ukrajna és Oroszország is próbálkozott negyedik generációs hadviselést folytatni: Krasznay Csaba szerint több jelentés is befutott például arról, hogy régi, nagy követőbázissal rendelkező, a határ menti magyarokat érdeklő témákat összegyűjtő Facebook-oldalak hirtelen orosz propagandaoldalakká avanzsálódtak, és ezen felül is tetten érhető az orosz dezinformáció és propaganda megjelenése a közösségi médiában. Az ukránok megtámadásának célját – jobb fordítás híján – két szép magyar szóval szokták magyarázni: Putyin szerint a demilitarizálás és denácifikálás az indok, ami már azért is sántít, mert Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij például zsidó származású. Az ukránok a városi lakosságtól kezdve a fagyis kocsiig minden lehetséges erőt mozgósítanak, és – bár kevésbé agresszívan, de – jóval hatásosabban használják a médiát az ukránbarát és oroszellenes narratíva megformálására.
Van viszont hagyományos módszerekkel elért területfoglalás, komoly emberáldozatokkal, logisztikai és kommunikációs problémákkal. Ki ne hallott volna az út szélén parkoló, üzemanyaghiánytól szenvedő tankokról, vagy a fiatal orosz katonákról, akik állítólag azt sem tudják, hogy nem hadgyakorlaton vannak, és a stratégiai célokkal biztosan nincsenek tisztában?
„Az oroszok valószínűleg úgy gondolkodtak, hogy ami a harmadik generációs hadviselésben jó volt, jó lesz a 21. században is” – mondta a szakértő. „Jobban oda kellett volna figyelniük: a nagyjából 200 ezer főből álló orosz hadsereg ugyan jó állapotban van, de az ukrán hadsereg átváltott a negyedik generációba.” Propagandaalapú közvetítéssel hősöket generálnak mind az egyszerű emberekből, mind az elnökből,
Az aszimmetrikus hadviselést jól mutatja, hogy míg az oroszok igyekeznek követni a hadviselés hagyományos szabályait, az ukránok úgy védekeznek, ahogy tudnak: tankot vontatnak, aknákat cipelnek ide-oda, és helységnévtáblákat írnak át, hogy összezavarják az ellenséget. Az sem utolsó szempont, hogy a kiber-nagykutyaként számon tartott, kiberképességeit már a kétezres évek eleje óta fejlesztő Oroszországgal szemben ezen a területen jelenleg Ukrajna áll nyerésre. De hogy történhet ilyesmi, ha az orosz hackerek folyamatosan támadják az ukrán célpontokat, és az oroszoknak egyébként is vannak kifejezetten erre a célra bevethető kiberkatonáik?
Nemcsak a hackerek, a közösségi média is számít
A kibertérben nemcsak a szó szoros értelmében vett kiberfegyverekkel lehet háborút vívni. Egészen eddig az a hír járta, hogy Oroszország nagymestere az úgynevezett hibrid hadviselésnek, most azonban úgy tűnik, a saját fegyverükkel verik meg őket az ukránok – és velük együtt az egész nyugati világ.
Az olyan információs műveletek, mint a közösségi média manipulálása, dezinformáció terjesztése, a megkonstruált valóság átadása egy ma zajló háború elengedhetetlen kellékei. Ennél azonban a hibrid hadviselés tovább nyúlik: részét képezik a hagyományos hadműveletek, de ugyanúgy a gazdasági támadások (az oroszok kizárása a SWIFT-rendszerből és az oligarchák vagyonának lefagyasztása), a nem hagyományos műveleti módszerek (terrorcselekmények, diverzáns csapatok bevetése), illetve a kibertámadások is.
És hogy mit csinálnak jól az ukránok? Olyan információs műveleteket végeznek, amelyek a nyugati világ jó részét ukránbarát, oroszellenes narratívákkal befolyásolják. Az oroszok, annak ellenére, hogy évek óta rakják össze az orosz propagandacsapatot, hogy az RT nevű propagandacsatornájuk az egyik legnépszerűbb, nyugatiak által is nézett keleti csatorna, a kanyarban sincsenek az ukrán hősgeneráló propagandához képest. Mert félreértés ne essék: az ukránok is a hagyományos értelemben vett, de 21. századira maszkírozott propagandát engednek ki a közösségi médiába – persze ez nem azt jelenti, hogy minden esetben hazudnak, de ügyesen irányítják a figyelmet arra, ami az ő oldalukra tereli a közvéleményt.
Valójában a fejekben dől el a háború kimenetele
– mondta Krasznay Csaba.
Oroszország ezen felül még egy óriási stratégiai hibát vétett: feltételezi, hogy a 21. században, amikor mindenki kezében ott lapul a mobiltelefon, az orosz média korlátozásával és a Twitter betiltásával elejét tudja venni annak, hogy az oroszellenes hangok eljussanak a lakossághoz. Ezzel azonban hitelteleníti a saját narratíváját, és azt éri el, hogy kontextus és értelmezés nélkül jutnak el az emberekhez az információk olyan applikációkról, mint például a TikTok, amelyen legalább annyi a manipulált tartalom a témában, mint a hiteles. Az irányított információs buborék az orosz narratívára nagyon káros lehet – főleg úgy, hogy az orosz álláspont nem jelenik meg elég hatásosan a közösségi médiában.
Kiberháború dúl, és mi is kiberkatonák vagyunk
Erősen lehet sejteni, hogy a propaganda irányításában is, de a kibertámadásokban biztosan van nyugati segítsége az ukránoknak. A megtámadott ország első számú célja most a kiberfölény elérése. Azért, mert a kiberteret nem lehet fizikai fegyverekkel befolyásolni, az oroszok pedig abban erősebbek. A kibertér egy olyan virtuális világ, ahol mintegy ötmilliárdan szinte folyamatosan össze vagyunk kapcsolva egymással – ezt nem szakítja meg semmi, csak akkor, ha lekapcsolják az internetet.
Ukrajna óriási hátrányba kerülne, ha ez megtörténne, úgy tűnik azonban, hogy Elon Musk garantálta az országnak, hogy ettől megmeneküljenek, a rendelkezésükre bocsátotta ugyanis a Starlink műholdjait. Hogy ez miért óriási dolog? Egyrészt védekezni még a kibertérben is mindig nehezebb, mint támadni, egy ilyen lehetőség nélkül Ukrajna veszélyben lenne attól, hogy tényleg internet nélkül marad, hiszen az oroszok valószínűleg le tudnák kapcsolni a hálózatról. Másrészt ezzel Musk egy olyan lehetőséget biztosított az ukránoknak, amit nagyon nehéz kicselezni: több száz műholdról van szó, amit még az orosz űrfölénnyel is nehéz lenne kiiktatni. Jelenleg az ukránokat – hacsak az oroszoknak nincs a birtokukban olyan technológia, ami a Földről az űr felé irányuló kommunikációt is tudja blokkolni – lehetetlen leszakítani az internetről. Ez pedig az ellenfél számára óriási hátrány.
A kiberhadviselés a kibertéri műveletek összessége, amelyeknek a célja, hogy a műveletekben résztvevő célközönség szándékára, helyzetértelmezésére és képességeire hatást gyakoroljanak. Nem minden kártékony online eszköz kiberfegyver, csak azok, amelyek célja személyek sérülése vagy halála, illetve objektumok sérülése vagy megsemmisülése.
Kiberháborút rengeteg síkon lehet vívni, az ukrán–orosz háborúban ki is használják a lehetőségeket. Az internet, a műholdak és a közösségi média segítségével bárki kicsit részt vehet ebben a háborúban. Titkos orosz műveletek például nem igazán történhetnek már ukrán földön, hiszen mindenki kezében ott az okostelefon, azonnal rögzít, posztol, továbboszt.
A Twitterre felkerülő műholdas képek és a TikTok-videók geolokációs adatai alapján visszakeresett felvételek összevetése például azt eredményezheti, hogy az éppen aktuális műveleteket nyomon lehet követni, meg lehet figyelni, hol állomásoznak az ellenséges csapatok. De nem lehetett letagadni a csernobili háttérsugárzás megemelkedését sem azután, hogy a volt erőmű orosz kézre került. A nukleáris felderítés most már gyakorlatilag mindenki számára adott a nukleáris létesítmények körül elhelyezett, nyilvánosan adatokat szolgáltató mérőműszereknek köszönhetően.
Az sem utolsó szempont, hogy a közösségi médiában – leginkább Twitteren – megjelennek a bárki számára elérhető, gyors és pontos harcászati információk és elemzések. Ugyanígy azonnal felkerülnek az olyan megszerzett, titkos információk is, amelyekről a harmadik generációs hadviselés időszakában, a közösségi média előtt jobb esetben csak a két fél katonái tudtak.
Nemcsak a civilek, de az országok vezetői is a Twitterhez fordulnak a gyors bejelentések érdekében. Az ukrán kormány ezt is nagyon ügyesen csinálja, de a nyugati erők döntését is sokszor előbb publikálja egy politikus valamelyik közösségimédia-platformon, mint egy hivatalos sajtótájékoztatón.
A pszichológiai műveletekről fent már részletesen írtunk, de ezek is nagyon fontos részei a kiberhadviselésnek. Ezek hatására gyakran árnyalatok nélküli vélemények alakulnak ki az emberekben. Ez esetben az ukránok sikere miatt például az, hogy az ukrán hősök védik a hazájukat az orosz támadóktól. Bár a rendelkezésre álló megbízható információk alapján könnyen alkothatunk képet a helyzetről, fontos, hogy minden online megjelenő tartalmat – akár ezt a cikket is – megfelelő kritikával fogadjuk, és igyekezzünk nem fekete-fehérben látni a világot. A pszichológiai műveletek egyébként nem csak a külföldi civilekre és az orosz csapatokra lehetnek hatással, az ukrán lakosság is szorosan összezárt egy olyan kormány mögött, aminek a megítélése korábban egyáltalán nem volt egységes. Az ukránok ügyesen elszigetelték az orosz narratívát, és ez látható a globális reakciókon is.
Hol az orosz kiberfölény?
A számítógép-hálózati műveletek az egyik legfontosabb részei a kiberhadviselésnek, ezek azok, amikre az átlagember először gondol, ha kiberháborúról beszélünk. Az államilag támogatott orosz hackercsoportok már korábban európai diplomatákat céloztak meg hírszerzés céljából, nem kizárható, hogy ennek a tevékenységnek van köze a most dúló háborúhoz. Sőt, előfordulhat, hogy már a 2020 decemberében zajló Solarwinds kiberkémkedési akció is köthető hozzá.
Putyin pár napja tett először olyan bejelentést, amelyben nyugati kibertámadásokra figyelmeztette a hátországot. Az orosz inváziót megelőző napon viszont összeomlott az ukrán parlament, a külügyminisztérium és a fegyveres testületek weboldala, röviddel utána pedig az egészségügyi minisztérium, a miniszteri kabinet és több, magánkézben lévő bank oldala is elérhetetlenné vált. A jelentések szerint túlterheléses támadás és wiper támadások is voltak közöttük, utóbbi célja elsősorban az adattörlés a megtámadott rendszerekről. Ezzel ágyazott meg Oroszország az ukránok lerohanásához. Sőt, az Accenture jelentése szerint a dark weben már januárban elkezdték kínálni a háborús konfliktusban is felhasználható adatokat.
Az Ukrajna elleni kibertámadásoknak azonban valószínűleg ez csak az első lépése volt, az NBC szerint például olyan nagyszabású csapás készülhet Oroszország részéről, ami a korábbinál sokkal súlyosabb lesz. Marco Rubio szenátor szerint jelenleg Putyin egyetlen eszközét a nyugattal való hatalmi egyensúly helyreállítására a kiber- és az atomfegyverek jelentik – ez pedig nem hangzik túl jól.
Persze Oroszországot is támadják a kibertérben is: az Anonymus például egyértelműen az ukránok oldalára állt azzal, hogy hadat üzent Oroszországnak. A csoport azt állítja, hogy az orosz elnök példátlan, a világ minden tájáról érkező kibertámadásra számíthat. A hackerek olyan műveletekbe kezdtek, amelyek miatt rövid időre összeomlottak az RT.com, valamint a Kreml, a kormány és a védelmi minisztérium oldalai.
Még egyes hackercsoportok is állást foglaltak: a Conti nevű zsarolószoftver-csoport állítólag Oroszország mellett kötelezte el magát, az ukránok mellett azonban az Anonymuson kívül is sokan állnak, többek között az AgainstTheWest és a fehérorosz Cyber Partisans. Az ilyen proxicsoportok kontrollálhatatlansága azonban mindenki számára veszélyes irányba tolja el a háborút.
Ukrajna a kiberháború ezen szintjére egyértelműen nincs felkészülve, így a nyugati országok segítségére szorul.
A többi harcászati képességgel szemben ezeket le lehet tagadni, nincs olyan fizikai bizonyíték rájuk, mint az állomásozó tankokról vagy a lőszermennyiségről. Ukrajna azóta kísérleti terep Oroszország számára, hogy a kétezres évek elején elkezdte fejleszteni a kiberképességeit.
Érdemes viszont abba is belegondolni, emelte ki Krasznay Csaba, hogy az oroszok rendszerei is ugyanazon a Windowson futnak, mint a nyugatiak, így egy nyugati támadás akár őket is megbéníthatja. Sőt, nem is kell rosszindulatú programokat vagy terheléses támadásokat rázúdítani az országra: elég, ha a nyugati márkák nem támogatják többet az eszközök szoftvereinek frissítését.
