Tech

Könnyen félrevezetnek minket a földönkívüliek keresésében

Rengeteg módon kutatjuk a földön kívüli életet, de most már szinte mindegyikhez hozzátartozik a mesterséges intelligencia használata. Mindegy, hogy az élet biológiai jeleit kutatjuk, esetleg olyan nyomokat figyelünk, amelyeket egy nálunk technológiailag fejlettebb civilizáció hagyhatott (például szennyezett atmoszféra egy idegen bolygón, rádiójelek, idegen, mesterséges struktúrák), az MI szerves részét képezi a munkának.

Egy friss kutatás szerint azonban nem kellene ennyire ráhagyatkoznunk erre a technológiára, mert könnyen lehet, hogy tévútra visz minket, és olyan helyen talál jeleket, ahol valójában nincsenek. A nagyobb baj azonban az, hogy az emberi megfigyeléseket is torzíthatja az, ha a mesterséges intelligencia befolyásolja a véleményeket – olvasható a Cádizi Egyetem sajtóközleményében.

A kutatás abból indult ki, hogy 2015-ben a NASA Dawn űrszondája furcsa képződményeket talált a Ceres törpebolygó Occator-kráterében. Ezekről később kiderült, hogy nem idegen civilizáció nyomai, hanem sólerakódások voltak, de a Cádizi Egyetem kutatói geometrikus mintákat is véltek felfedezni bennük, ez adta az ötletet, hogy

összehasonlítsák, mit lát a mesterséges intelligencia, és mit az emberi szem.

A kutatók 163 önkéntest találtak, akiknek az Occatorról mutattak képeket, és megkérték őket, hogy mondják el, mit látnak. A résztvevőknek nem volt semmiféle korábbi csillagászati vagy űrkutatási előéletük. Ezután ráeresztették a képekre azt a mesterséges intelligenciát, amelyet a képeken található négyszögek és háromszögek megkeresésére tréningeztek.

Az egyik szóban forgó háromszög és / vagy négyszög az Occatoron. Kép: NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA

Az Acta Astronautica tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az emberek a négyszögletes, szabályos formákat felismerték, az MI azonban talált háromszögletű mintákat is. Az igazán érdekes az volt, hogy miután a résztvevők megtudták, hogy háromszögű mintát is kell keresniük a képeken, azonnal megtalálták ezeket is.

Ebből is látszik, hogy a mesterséges intelligencia komolyan befolyásolhatja az emberi megfigyelést – figyelmeztettek a kutatók. Éppen ezért könnyen tévútra vihet, ha élesben is talál valamit, hiszen felesleges pénzt és erőforrást fordíthatunk olyan struktúrákra, amelyekről egyébként lehet, hogy mi is el tudtuk volna dönteni, mennyire természetesek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik