Tech

Alig van már hely a Földön, amire nem lát rá a Google

A Google szemei túlzás nélkül már mindenhol ott vannak, erről árulkodik a cég friss blogposztja is, amiben első alkalommal tették közzé a Google Earth lefedettségéről szóló statisztikákat. A bejegyzés szerint

a Google Earth már a világ lakott területeinek több mint 98 százalékát lefedi,

a Street View (Utcakép) szolgáltatásban pedig eddig több mint 10 millió mérföldet (16 093 440 kilométert) fotóztak le. Az Earth különlegessége, hogy a műholdas tájképeket fűzi össze, és teszi bebarangolhatóvá a felhasználók számára: ez jelenleg több mint 36 millió négyzetmérföldnyi (azaz nagyjából 93,24 négyzetkilométernyi) műholdképet takar.

A Google Street View programja még 2007-ben indult, azóta sikerült feltérképezni a 16 millió kilométert, ami annyi, mintha 400-szor kerülték volna meg a Földet. A felvételek összegyűjtése nem egyszerű feladat: akár hetekig is telhet, mire sikerül egy területet kellő részletességgel feltérképezni.

Forrás: Google

A feladatot jellemzően rendkívül fejlett kamerákkal felszerelt Street View autók végzik, a nehezen megközelíthető helyeket pedig speciális hátizsákkal (trekkerekkel) ellátott emberek járják be. De az sem ritka, hogy a trekker egy tevére, birkára, vagy hajóra kerül, az autón túl pedig használnak még robogót, motoros szánt, tolható állványt is.

A Trekker hátizsák összesen 18 kilogrammot nyom, nagyjából 4-6 órát bír az akkumulátora, és az ember feje fölé nyúló állvány tetején egy zöld védőbúra mögött bújik meg 15 kamera, amik 2,5 másodpercenként készítenek képeket – ezekből készül a gömbszerű, a 360 fokos panorámát nyújtó végleges látvány, amit aztán az Utcakép szolgáltatást használva kedvünkre forgathatunk.

Mától újra magyar városok utcáit fotózza a Google
A következő két hónapban Budapesten, Győrben, Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Miskolcon és Székesfehérváron várható, hogy felbukkannak a Google speciális hátizsákot viselő munkatársai.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik