Belföld

Utcák a Google-ban: arckép és rendszám nem látszódhat

Az adatvédelmi hatóság szerint Magyarországon elindulhat a Google Street View szolgáltatás. Az utcaképeken szereplő járókelők arcát azonban ki kell takarni.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke egy hétfői, más témában tartott budapesti konferencián bejelentette, sikerült lezárni a Google utcakép-szolgáltatás adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseit.

Közlése szerint ez a hivatalnak egy nagy törlesztése volt, hiszen a korábbi adatvédelmi biztos, Jóri András állásfoglalása olyan előírásokat tartalmazott, amelyek lehetetlenné tették a szolgáltatást. Hozzátette: a mostani, napokban nyilvánosságra hozandó állásfoglalás kialakításakor figyelembe vették a megváltozott jogi környezetet és az Európai Unió adatvédelmi irányelvét is. Arról beszélt, ha az állásfoglalásban szereplő kritériumokat betartják, akkor a szolgáltatás működése nem sért érdeket, vagy ha mégis, akkor annak megszüntetésére a jogi garanciák megvannak.

Péterfalvi Attila elmondta, állásfoglalásuk kialakításakor “érdekmérlegelést” kellett végezniük; azt vizsgálták, milyen érdek fűződik a magánszférához, mi a köz érdeke, és a kettő hogyan viszonyul egymáshoz. Hozzátette: több polgármestert is megkerestek az ügyben, és a települések vezetői – tekintettel a közérdekre – kivétel nélkül támogatták a panorámaképes szolgáltatás magyarországi elindítását.

A hatóság vezetője azt hangoztatta, állásfoglalásuk – amelyet már elküldtek a Google-nak – “hathatós garanciákat” tartalmaznak az érintettek – esetlegesen jogsértettek – számára, akiknek a tiltakozását egy rövid, ötnapos határidőn belül el kell bírálni, illetve teljesíteni kell. A szolgáltatással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a közzétett felvételeken “alapból” el kell homályosítani az autók rendszámát és az arcokat.

Péterfalvi Attila a bejelentés után újságírók kérdéseire válaszolva arról beszélt, azok kérhetik egyebek mellett további személyes adataik védelmének biztosítását, azaz a képek elhomályosítását, akiknek például a kertjébe is “belátott” a kamera, vagy akik az arcuk kitakarása mellett is felismerhetők a felvételeken.

A NAIH elnöke az érdekmérlegelésre utalva azt mondta, jelentős – például turisztikai – közérdek szól a szolgáltatás mellett.
A Google néhány évvel ezelőtt útnak indított szolgáltatása révén a felhasználók a világ legkülönbözőbb helyeit tekinthetik meg 360 fokos panorámaképek segítségével. A társaság hazai cége 2009 óta folytatott tárgyalásokat a magyar hatóságokkal.

A Győr24 egy korábbi cikkjében már beszámolt arról, hogy létezik egy olyan portál, ahol utcáról utcára online sétát tehetünk nagyobb magyar városokban. Győrt is bemutattuk, az adatbázisban sok olyan felvétel szerepel, ahol szinte teljesen kivehetők az utcán sétáló alakok. Kérdés, hogy itt mennyire érvényesülnek a magánszférához kapcsolódó jogok? Igaz, a felvételek a nyílt utcán készültek, közterületen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik