Tech

Itt az első Cat strapatelefon, ami nemcsak mindenálló, de jól is néz ki

Cat telefonokat 2013 óta találhatunk a boltokban, de a mobilokat nem a munkagépeket (is) gyártó cég dobja piacra, hanem licencek alapján a Bullit Group, és a vállalat az elmúlt években legalább egy tucat készülékkel állt elő az úgynevezett strapatelefon kategóriában. Ezen kütyük legfontosabb jellemzője, hogy Androidot futtatnak, és úgy vannak kialakítva, hogy lehetőleg ellenálljanak még a legextrémebb körülményeknek is, legyen szó akár időjárásról, akár arról, hogy zuhannak mondjuk egy emeletet.

Bemutatkozik a Cat S52

Ebből következik, hogy egyik Cat telefon sem volt kifejezetten szép, ugyanakkor a kategóriájukon belül kifejezetten megbízható és jó készüléknek számítottak. A Cat S52 névre keresztelt modell a külcsín tekintetében hoz változást, és a Bullit nem titkolt célja, hogy a már meglévő vásárlóikon túl elérjenek egy olyan réteget, akiknek nemcsak az fontos, hogy a telefonjuk mindenálló legyen, de adnak a külalakra is.

Fotó: Birkás Péter / 24.hu

A Cat S52 persze még mindig nem olyan dizájntermék, mint a Samsung, az Apple vagy a Huawei legújabb készülékei, de az előrelépés szemmel látható: az új strapatelefon úgy néz ki, mintha az iPhone korai generációinak páncélozott változata lenne. 210 gramm, ugyan még mindig méretesek a kávák, de a mobil alig vastagabb (9,69 mm), mint egy Samsung Galaxy S10+, ráadásul a széleken végigfutó alumínium keret kifejezetten jól néz ki, még a szívósságot jelző, elmaradhatatlan csavarokkal is.

A kijelző 5,7 hüvelykes, Gorilla Glass 6 védelemmel, ezen még van egy extra védőréteg, és a kijelző simán kezelhető kesztyűben vagy nedves kézzel is. A telefon természetesen iP68 szabvány szerint víz- és porálló, de emellé megfelel a MIL SPEC 810G katonai szabványnak is, így nemcsak extrém körülmények között bírja ki a telefon, de például az sem kottyan meg neki, ha másfél méterről a betonra ejtjük.

Operációs rendszerként Android 9-et kapunk, de érkezik az Android 10 is, hardver szempontjából pedig egy 2,3 GHz-es, nyolcmagos Mediatek Helio P35 MT 6765 processzorral, 4 GB RAM-mal, 64 GB tárhellyel gazdálkodhatunk – utóbbi természetesen SD kártyával tovább bővíthető. Ezek a specifikációk ugyan nem a legerősebbek a piacon, de bőven elégségesek arra, hogy kielégítsék egy átlagos felhasználó igényeit, a 3100 mAh-ás akkumulátorral pedig akár másfél napig is kibírja a telefon töltés nélkül.

Galéria
Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Bírja a strapát, és fotózni is lehet vele

Gyorstöltés ugyan nincs, de a készülék USB-C portot kapott, van benne BFC, Bluetooth 5, megkapjuk az összes fontos szenzort (proximity, gyro, iránytű), két SIM-kártyát is fogad, és nem maradt le róla a 3,5 mm-es jack csatlakozó sem. Újdonság továbbá, hogy a hátlapon helyet kapott egy ujjlenyomat olvasó, sőt végre normális képek is készíthetők egy Cat telefonnal.

Elöl egy 8 megapixeles egység várja a felhasználókat, hátul pedig egy 12 megapixeles Sony szenzoros kamerával lőhetjük a képeket. Ez a kombó ugyan nem ér az új iPhone vagy Huawei telefonok nyomába, de végre nem olyan, mintha egy kaputelefonnal fotóznánk, teljesen jó minőségű képeket készíthetünk sőt a hátsó szenzor még kevésbé ideális fényviszonyok között, tehát este is megállja a helyét.

Fotó: Birkás Péter / 24.hu

A készülék a saját kategóriáján belül olcsónak ugyan egyáltalán nem mondható, hiszen itthon 179 990 forintot kérnek majd érte a novemberi megjelenéskor, de a telefon jó eséllyel bekerül néhány hazai szolgáltató kínálatába is, így előfizetéses konstrukcióban valószínűleg olcsóbban is elérhető lesz, ráadásul ezért az árért cserébe a szolgáltató 2 éves garanciát biztosít, még arra is, ha valakinek mondjuk a masszív védelem ellenére is sikerül összetörnie a kijelzőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik