Voks 2006: Hírek

Szájer József mintegy húszezer ember előtt jelentette be a Kossuth téren a Fidesz lépését. A politikus előtt Bánffy György színművész és Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész beszélt a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kormányellenes Kossuth téri nagygyűlésén.
2006. 10. 12. 18:40
Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint "történelmi bűn a magyarság ellen", ha megvalósul a napokban nyilvánosság elé tárt, három részből álló kormányzati egészségügyi csomag.
2006. 10. 12. 16:48
AZ MSZP továbbra is arra szólítja fel a Fideszt, hogy „álljon elő" az Orbán-csomaggal, vitassák meg azt a parlamentben – mondta Juhász Ferenc csütörtökön. A Fidesz viszont továbbra is hangsúlyozza: kiállnak az adó- és járulékcsökkentés mellett.
2006. 10. 12. 14:25
A főpolgármester által kezdeményezett elvi nyilatkozatot Budapest három ellenzéki frakcióvezetője csak érdemi tárgyalás, javaslataik beépítése esetén írja alá. Az együttműködési dokumentumban leszögeznék, hogy elsődlegesen Budapest érdekeit képviselik.
2006. 10. 12. 13:46
Nem mért jelentős változást az őszödi beszéd előtti állapotokhoz képest a Medián közvélemény-kutató: a lakosság teljes körében a Fidesz 40 százalékos előnyt élvez az MSZP 27 százaléka előtt, a biztos szavazók körében ez az arány már 51-32 a Fidesz javára – derült ki a HVG számára készített múlt hét végi felmérésből.
2006. 10. 12. 09:05
Debrecen polgármestere a baloldaliak lelkére próbált hatni, hogy támogassák Gyurcsány leváltását. Kósa Lajos a Fidesz-gyűlés hatodik napján a nyugalomról és a két oldal összefogásáról beszélt a Kossuth téren.
2006. 10. 11. 18:30
A szocialisták a Fidesznek és szövetségeseinek ajánlják a megyegyűlés bizottsági elnöki tisztségeinek többségét, illetve alelnöki pozíciót, ugyanakkor továbbra is szocialista elnök vezetné a közgyűlést - jelentette be szerdán Egerben Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke.
2006. 10. 11. 18:00
Megismételteti a polgármester-választást Baranyaszentgyörgyön a területi választási bizottság, miután bebizonyosodott, hogy október elsején többen érvénytelen személyivel voksoltak.
2006. 10. 11. 10:46
Bencsik János, a település fideszes polgármestere a közgyűlési együttműködés küszöbfeltételének nevezte, hogy a szocialisták az önkormányzati választási kampányban tett hazug állításaik miatt kérjenek bocsánatot a város lakosságától.
2006. 10. 10. 12:49
Előzetes bejelentés nélkül, napirend előtt szólalt fel Gyurcsány Ferenc a parlamentben. A Fidesz frakciójának egy része kivonult, bár a párt csak azt ígérte: az előre bejelentett kormányfői felszólalásokkor vonulnak ki az ülésteremből.
2006. 10. 09. 15:17
A Fidesz és a KDNP frakciója a miniszterelnök minden előre bejelentett felszólalásánál kivonul az Országgyűlés üléséről – jelentette be Navracsics Tibor és Semjén Zsolt a két párt képviselőcsoportjának ülése után.
2006. 10. 09. 11:41
Az MDF elnöke szerint a választás megmutatta: pártja a harmadik erő Magyarországon. Dávid Ibolya szerint Gyurcsány lemondása és a nagykoalíció a megoldás a mostani helyzetre, ám ebben nem venne részt. 2010-ben viszont ő maga készül kormányalakításra – írja a Népszava.
2006. 10. 06. 08:09
Államellenes bűncselekmény elkövetése miatt indított nyomozást a tüntetésekkel kapcsolatban az Országos Rendőr-főkapitányság; a Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás előkészülete miatt nyomoz, ismeretlen tettesek ellen - hangzott el csütörtök este a Magyar Televízió Híradójában.
2006. 10. 05. 19:36
Alig 30 ember részvételével fejeződött be az a tiltakozó demonstráció, amely a fővárosi Oktogontól indult és a Hősök terén fejeződött be több mint félszáz rendőr biztosítása mellett; a demonstrálók Gyurcsány Ferenc és kormánya távozását követelték.
2006. 10. 05. 19:32
Nyilatkozási moratóriumot, tilalmat hirdetett frakciótársai részére a képviselőcsoportot érintő ügyekben Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke, frissen megválasztott fővárosi frakcióvezetője - tudta meg az MTI magukat megnevezni nem kívánó szocialista képviselőktől csütörtökön.
2006. 10. 05. 18:20
Súlypontmegjelölő, feladatrangsoroló eligazítást tartott csütörtökön délután Orbán Viktor a párt fővárosi polgármestereinek, frakcióvezetőinek és a Fővárosi Közgyűlés 30 fős képviselőcsoportjának - tudta meg az MTI magukat megnevezni nem kívánó ellenzéki politikusoktól.
2006. 10. 05. 18:14
Mintegy 50 demonstráló, kiemelt rendőri biztosítás és fokozott sajtóérdeklődés mellett indult a fővárosi Oktogontól a Hősök terére csütörtök délután; a tüntetők Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követelték.
2006. 10. 05. 16:37
Olvasói sztorik