Belföld

Szekeres titokban felvett beszéde is kikerült

Az MSZP elnökhelyettesének titokban felvett beszédét tette közzé hétfőn a Magyar Rádió. A beszédben a poltikus úgy fogalmaz: újra meg kell fogalmazni az SZDSZ-hez és az MDF-hez fűződő viszonyt.

Javaslat a kiszivárogtatás megakadályozására

Az MSZP előkészít egy olyan javaslatot, amely biztosítja, hogy a jövőben a választmány zárt üléséről ne kerülhessen ki hangfelvétel – mondta Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke hétfőn Budapesten újságíróknak. Hozzátette: vizsgálatot indítanak amiatt, hogyan kerülhetett nyilvánosságra Lamperth Mónika önkormányzati miniszternek a szombati zárt választmányi ülésen elmondott beszéde.

Az MSZP Országos Választmányának szombaton, zárt ajtók mögött tartott ülésén a szocialista politikus az önkormányzati választás eredményét elemezte, abból vont le tanulságokat.

„Első: törzsszavazóink egyharmada otthon maradt. Ez politikai és mozgósítási vereség. Törzsszavazókról beszélek, azokról, akik általában el szoktak jönni a Magyar Szocialista Pártra, vagy annak a jelöltjére szavazni. Városonként, falvanként persze más és más a kép, de ez az összegzett megállapítás. Második: a Szabad Demokraták Szövetsége országos kis pártból budapesti középpárttá vált. Ez azt jelenti, hogy Budapesten kívül politikai támogatottsága és jelentősége drasztikusan lecsökkent, ezért a Magyar Szocialista Pártnak a jövőben meg kell fogalmaznia viszonyát a Szabad Demokraták Szövetségéhez, mert ez egy másik helyzet. Harmadik: a Magyar Demokrata Fórum ezen az önkormányzati választáson országos kispárttá vált, sok fontos mandátummal. Ez egy új jelenség. 11 megyében van jelentősége a Magyar Demokrata Fórum által megszerzett mandátumoknak a megyei közgyűlésekben, városokban és kisebb településeken is. A Magyar Szocialista Pártnak új viszonyt kell ebben a vonatkozásban is kialakítani. Ez a három fontos tanulság az, amely a politika számára eléri a sürgető teendőket” – olvasható a politikus beszédének írott változata a Magyar Rádió honlapján.

Kuncze nem foglalkozik a beszéddel

Még a felvétel nyilvánosságra hozatala előtt nyilatkozott Kuncze Gábor, hogy a szocialisták zárt ajtók mögötti tanácskozásán szó eshetett pártjáról is. Tudomásul veszem, hogy egy pártnak vannak olyan megnyilvánulásai, amelyeket nem a nyilvánosságnak szán; lehet, hogy az MSZP választmányi ülésén elhangzottak teljes szövegében lesznek olyan részek is, amelyek a Szabad Demokraták Szövetségét támadják – mondta a pártelnök hétfőn reggel a köztelevízió Nap-kelte című műsorában.


Dávid: Az MDF a szocialisták ellenfele


Az MDF elnöke közleményében úgy reagált Szekeres Imre szavaira: egyetért azzal, hogy az Magyar Demokrata Fórum lett a harmadik erő Magyarországon, azonban leszögezi, hogy az MDF, véleménye szerint egyedüli parlamenti pártként, soha nem állt a szocialisták oldalán és soha nem kereste a nagykoalíciós kapcsolatot az MSZP-vel.

“A Magyar Demokrata Fórum az új jobboldal pártja, a középosztály parlamenti képviselete és a szocialisták politikai ellenfele” – írta közleményében Dávid Ibolya, aki szerint “helye van minden, az Alkotmány által is megkövetelt olyan együttműködésnek, mely az ország érdekét szolgálja, de nincs helye semmilyen titkos taktikázásnak, a pártok marionett bábként történő cserélgetésének”.

Szijjártó: az MSZP-nek a Gyurcsányhoz való viszonyát kell rendeznie


Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek azt mondta: az MSZP-nek Gyurcsány Ferenchez való viszonyát kellene rendeznie, hiszen az önkormányzati választáson az emberek világosan kimondták, hogy alkalmatlannak tartják a miniszterelnököt a válság kezelésére. Ha az MSZP demokrata párt lenne, menesztené Gyurcsány Ferencet – tette hozzá a fideszes politikus.

Mesterházy: a koalíció stabil

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettes újságírókkal azt közölte: továbbra is erős és stabil a koalíció. Mint mondta, Szekeres Imre választási tényeket állapított meg, és elemezte azokat. Ebből olyan típusú következtetést, ami a sajtóban felröppent, nem lehet levonni – mutatott rá.

Mesterházy Attila szerint az elmúlt időszakban a koalíciós együttműködés megerősödött az SZDSZ-szel, sok kérdésben zökkenőmentesen, illetve konstruktív kritikákkal tudnak együttműködni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik