Belföld

Lenyúlás a Fidesz vekkeres-ötlete

A vekkeres demonstráció "ötletgazdája", a Sófár Egyesület elhatárolódik attól, hogy a Fidesz a péntekre meghirdetett nagygyűlésén ébresztőórákat kíván csengetni.

A Sófár Egyesület augusztus 17-én a régi pesti zsidónegyed megóvásáért úgynevezett flashmobot, “villámcsődületet” szervezett a Dohány utcai zsinagóga előtt, ezen mintegy 5 percen át csengtek az ébresztőórák, hogy felhívják a figyelmet az erzsébetvárosi zsidó kulturális értékek védelmének fontosságára.

Az egyesület a távirati irodával csütörtökön azt közölte, hogy a civil szervezet “semmiféle kapcsolatban nem állt, és nem áll a Fidesz 2006. október 6-ra meghirdetett tüntetésének szervezőivel”. Hozzáteszik, “mint ötletgazdák, határozottan elhatárolódunk az ötletünk másodlagos felhasználásából származó mindenfajta politikai következménytől”.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtökön bejelentette, hogy a Fidesz megtartja nagygyűlését pénteken a Kossuth téren, mivel a kormánykoalíció a pártelnök által szabott határidőn belül nem tett határozott lépést a kormányfő leváltására. A pártelnök egyúttal arra kérte az embereket, hogy hozzanak magukkal egy jó hangos vekkert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik