Meghosszabbították az Antenna Hungária és a Viacom médiavállalat közötti együttműködést, így továbbra is ingyenesen, kódolatlanul fogható a tavaly decemberben debütált, főként fiatal felnőtteknek szóló RTL Spike csatorna.
Hiába harangozták be Azurák Csabának, a TV2 volt hírigazgatójának, a Tények egykori műsorvezetőjének 1/1 Azurák Csabával címmel induló műsorát, mert az ezúttal sem tud képernyőre kerülni.
Vajon miért ülnek le milliók minden nap a televízió vagy a számítógép elé, hogy mások kitalált életét kövessék? Miért szeretjük a sorozatokat? Ezt kutatja 15 fős csoportjával Hermann Veronika.
A Disney-től, a Foxtól és a Warner stúdiótól is vásárolt tartalmakat az idei évre az Andy Vajna kormánybiztoshoz tartozó tévétársaság. Állítólag a Reszkessetek betörőket is megszerezték, de ezt a TV2 sajtóosztálya nem erősítette meg számunkra.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint 91-ről 78-ra csökkent az egy televízióra jutó új reklámfilmek száma 2016 első felében. A reklámok főleg a nőket célozták. Kiderült az is, hogy a termékmegjelenítések esetében a tévék túlbiztosították magukat.
Törlés alá került Borsány-Gyenes András résztulajdonos-vezérigazgató igazgatósági státusza a Story4 és Story5, valamint a Galaxy televíziós csatornákat működtető részvénytársaságban, ahová új vezetők érkeztek.
Szilveszteri különkiadással jelentkezik a 24.hu, amely a Sas-kabaré hagyta űrt a nyolcvanas évek egy nagy klasszikusával, a Hahota magazin poénjaival próbálja betölteni.
Megeshet, hogy az RTL Klub és az RTLII nézői a konkurens TV2 műsorvezetőjét választják az Év Emberének, bár az ismert műsorvezetőnek olyan jótevőkkel kell csatáznia, mint egy szívklinika, ahol emberfeletti munkával adnak új esélyt embereknek.