Az amerikai betegségellenőrző és -megelőzési központ HIV-kutatási laboratóriumának vezetője szerint majmokon már bizonyított az új AIDS elleni gyógyszer. Az önkéntesekkel zajló emberkísérletek is megkezdődtek.
A madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 altípusát mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a hét végén egy Csehországban elhullott hattyúban, ezzel Csehország a 13. európai állam, amelyben megjelent a madárinfluenza.
Becslések szerint mintegy hatvanezer növény- és 16 ezer állatfaj tűnhet el a Földről az ember természetromboló tevékenységének köszönhetően – hangzott el a Biológiai Sokféleség Egyezmény március 20-tól 31-ig Brazíliában tanácskozó 8. konferenciáján.
Hét újabb madárinfluenza-gócot fedeztek fel a nyugat-indiai Mahárástra szövetségi államban, ahol idén már kétszer is megjelent a szárnyasokat tizedelő betegség, és egy további fertőzésgócot találtak a szomszédos Madhja Prades szövetségi államban.
2006 első napfogyatkozása szerdán, március 29-én lesz. Hazánkból a jelenség részleges (56-64 százalékos), a közeli Törökországból azonban teljes napfogyatkozást élvezhetnek a megfigyelők.
India egyik legdinamikusabban fejlődő metropoliszában különleges lehetőséget adtak a város vezetői a lakosságnak, de még inkább a helyi nagyvállalatoknak: örökbe fogadhatják az egykoron tavakban gazdag Bangalore pár tucatnyi tavát. A tómentő akciót a hirtelen fejlődő nagyvárosban eltűnt többszáz kisebb tó miatt hirdette meg a város vezetése.
A globális életbiztosítói ipar és viszontbiztosítói háttere szenvedné meg a leginkább, ha a madárinfluenza vírusa emberi világjárványt okozna. Európában 400 ezer, az Egyesült Államokban 209 ezer–1,9 millió halottra lehet számítani – áll a Fitch Ratings elemzésében.
Rövid betegség után 86 éves korában elhunyt vasárnap Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres csepp megalkotója - közölte a Béres Gyógyszergyár Zrt.
Tudósok vizsgálják a maják által az alvilág kapujának tartott cenote-ket, melyek a régészetnek és a gyógyszergyártásnak is újdonságokkal szolgálhatnak.
Londonban hat ember került kórházba válságos állapotban egy állatkísérletek során alkalmazhatóságát már bizonyított gyógyszer hatására. A kutatók most azt próbálják kideríteni, hogyan gerjeszthetett az immunrendszert manipuláló gyógyszerprototípus ilyen pusztító mellékhatásokat a brit klinikai kísérleten.
Egyelőre még csak halvány jelei mutatkoznak annak, hogy Kínában a környezettudatos gondolkodás teret nyer, ám szakértők szerint már az is eredmény, hogy április 1-től a nagyfogyasztású személyautókra kirótt adó 8 százalékról 20 százalékra növekszik, sőt, az eldobható evőpálcikákra érvényes adónem is 5 százalékkal emelkedik.
A fővárosi iskolásfiúk 18 százaléka túlsúlyos, míg a lányoknál 20 százalék ez az arány - derült ki az Országos Élelmiszerbiztonsági- és Táplálkozástudományi Intézetnek (OÉTI) a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártó multinacionális cégével közösen, 2005 szeptemberében elvégzett reprezentatív felméréséből.
Franciaországban a szocialista párt vizsgáló bizottság létre hozását sürgette azután, hogy a tengerentúli francia fennhatóságú Reunion szigetén tömeges megbetegedéseket okozott a sikungunya láz.
A dinoszauruszok kihalása óta, azaz 65 millió év alatt nem pusztult ki annyi biológiai faj a Földön, mint az elmúlt évtizedekben. Az elmúlt ötszáz évben 844 állat- és növényfaj tűnt el a Föld színéről.
Áldás vagy átok a gátépítés? Megoldja-e az élelmezési problémát a nagyobb vízkitermelés? A WWF legfrissebb tanulmánya néhány vízzel kapcsolatos tévhitet jár körbe.
Egészségügyi zárlatot rendeltek el egy Bukaresttől mindössze 15 kilométerre fekvő Magureleben, mert bebizonyosodott, hogy a madárinfluenza vírusának H5N1-es altípusa okozta tizenkét csirke pusztulását. A falu lakói hetekig nem hagyhatják el a települést.
Egy tanzániai falu lakói a közelmúltban áttértek a víz egy roppant egyszerű és energiatakarékos módszerrel történő fertőtlenítésére: a vizet a napon hagyják.
Húskonzerveket láttak el ’génmódosított termék’ feliratú matricával Greenpeace-aktivisták egy budapesti élelmiszerláncban kedden reggel, miután hivatalos laborvizsgálatok is megerősítették, hogy a termékek valóban genetikailag módosított szójafehérjét tartalmaznak.
Öt ember halálát okozta a madárinfluenza H5N1-es vírusa az elmúlt hetekben Azerbajdzsánban – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi központja.
Dunakeszin a Horányi-révnél kedden, Szentendre és Dunaszentbenedek körzetében pedig szerdán feloldják a madárinfluenza miatt elrendelt védőzónát - mondta Batiz András.