Élet-Stílus

Embereken is kipróbálják az AIDS elleni tablettát

admin
admin

2006. 03. 30. 08:18

Az amerikai betegségellenőrző és -megelőzési központ HIV-kutatási laboratóriumának vezetője szerint majmokon már bizonyított az új AIDS elleni gyógyszer. Az önkéntesekkel zajló emberkísérletek is megkezdődtek.

A Népszabadság szerint Thomas Folks, a Centers for Desease Control and Prevention laborvezetője egy denveri tanácskozáson számolt be arról, hogy két, a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek kezelésében eddig is használt vírus elleni szer kombinációja nemcsak azt akadályozta meg, hogy majmokat meg lehessen fertőzni a majom AIDS-vírusával (SHIV), de hónapokkal a szer abbahagyása után sem következett be fertőzés. Sőt, a CDC tavaly 19 millió dolláros programot indított a szer embereken való kipróbálására Thaiföldön, Botswanában és az Egyesült Államokban.
A teljes védettség nagyon ígéretes, hiszen eddig semmi hasonlót nem tapasztaltunk a HIV-megelőzési kísérletekben – hangsúlyozta a munkában részt vevő egyik kutató, Walid Heneine. A két szer Truvada nevű koktélját kifejlesztő cég a madárinfluenza ellen ismertté vált, influenzatüneteket enyhítő gyógyszerről, az ugyanott kidolgozott Tamifluról vált egyébként ismertté.

Az eredmények igen figyelemreméltóak, de óvatossággal kell kezelnünk ezeket – válaszolta a Népszabadság kérdésére dr. Újhelyi Eszter, a Szent László kórház immunológiai laboratóriumának vezetője, a Nemzeti AIDS Bizottság titkára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.