Oracle, SAP, Siemens, Yahoo, IBM, GM, HP és AOL – csak néhány azok közül a hatalmas multinacionális informatikai vállalatok közül, melyek az indiai Szilícium-völgyben, Bangalore-ban és környékén telepedtek meg. A város lakossága két évtized alatt közel meghétszereződött: 1980-ban még mindössze egymillió lakosa volt, jelenleg már több mint hétmillió ember éli mindennapjait az információtechnológia ázsiai fellegvárában.
Az IT-boomnak köszönhetően csak Bangalore-ból 12 milliárd dollárnak megfelelő informatikai terméket exportálnak a világba, amivel a nagyváros India legnagyobb informatikai exportőre. A város ezen túl különféle biotechnológiai és nehézipari vállalatok központja is, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az egyre szélesedő indiai középosztály vonzónak találja a dél-indiai nagyvárost.
Persze az élet itt sem fenékig tejfel: a hirtelen fejlődésnek számos nem várt és káros következménye van.
Kiszáradt és lecsapolt tavak
A közel ezer éve alapított város egykoron több mint háromszáz tóval rendelkezett: a települést valósággal körbevették a különböző méretű tavak. Mára mindössze 35 tó létezik: többségük kiszáradt vagy egyszerűen lecsapolták. Ez utóbbiak esetében a művi beavatkozást az indokolta, hogy a növekvő lakosságú városnak területre volt szüksége. Sportpályák, irodaházak és lakóházak épültek a tavak helyén – gyakran a természetes terepviszonyok teljes figyelmen kívül hagyásával.
A tókiszáradások és lecsapolások következményei azonban gyorsan megmutatkoztak: a városban mért átlagos hőmérséklet jelentős növekedése mellett addig nem tapasztalt árvizek is sújtották az újonnan beépült városrészeket. Tavaly októberben a hirtelen esőzések következtében éppen az egykori tavak helyén gyűlt össze a hatalmas vízmennyiség, ami az új lakóépületeket és irodaházakat aztán teljesen elárasztotta. Ráadásul a megmaradt tavak természetes vízelevezetését is elzárták az építkezések során, így nemcsak a kiszáradt tavak töltődtek fel újból vízzel, hanem a még létezők is kiöntöttek medrükből.
Akció a helyreállításért
Mentőötletként a helyi városvezetés most akciót hirdetett nagyvállalatok és magánszemélyek számára, hogy áldozzanak a még létező tavak megmentésére. Egy-egy tó örökbe fogadása tulajdonképpen a flóra és fanua illetve a természetes környezet helyreállításával jár. Sokhelyütt ez nem jelent mást, mint egy hatalmas, szeméttárolónak használt pocsolya környezetének megtisztítását, másutt pedig az építkezésekhez használt felvonulási terület megszüntetését.
Egy-egy tó rendbetétele és iszaptalanítása becslések szerint 200 ezer dollárba kerül. Jó példa szerencsére máris akadt: egy ingatlanfejlesztő vállalkozás a Sheelavantharakere nevű tavat és környezetét fogadta örökbe, és tette egyúttal rendbe. A tavak fejlesztéséért felelős hatóság (Lake Development Authority) vezetője szerint ez az egyetlen esély arra, hogy helyreállítsák a a természetes környezetet. A BBC-nek nyilatkozva a vezető elmondta: sem a központi kormányzatnak, sem a városvezetésnek nincsen pénze a tavak rendbetételére, így remélik, hogy az akció sikeres lesz.
A fejlődésnek köszönhető egyéb károk
Bangalore-nak a tavak kiszáradásán és a heves esőzések okozta áradáson túl egyéb problémái is akadnak a gyors fejlődés következményeképpen: a város infrastrukturális hálózatának fejlesztése ugyancsak hagy kívánnivalót maga után. Az úthálózat siralmas állapotban van, kátyúkat kerülgetve lehet csak eljutni a multinacionális nagyvállalatok központjaihoz.
A város vezetése nemrégiben egy másik akció keretében, a város mérnökeit büntetve, arra buzdította a lakosságot, hogy minden újonnan felfedezett kátyút jelentsen be telefonon a város vezetésének, cserébe a kátyú megtalálója jutalomban részesül, a felelős mérnökök pedig pénzbüntetésben. Az akciót persze sokan kétkedve fogadták, pláne amikor kiderült, hogy sokan a pár dolláros jutalomért maguk vájtak lyukat a siralmas állapotban lévő utakra, hogy aztán bejelentést tegyenek róla.
Agyelszívás – szó szerint
A kényelmetlenségek mellett még komolyabb veszélyt jelent a használt informatikai eszközökből származó e-hulladék. Bangalore-ban hozzávetőleg 1000 tonna környezetre veszélyes műanyag, 300 tonna ólom, 0,2 tonna higany, 43 tonna nikkel és 350 tonna réz „kerül utcára” évente. És ez még csak a helyben „előállított” e-hulladék, ennek többszöröse érkezik az országba import útján.
Az alapvető probléma az, hogy ez a döbbenetes mennyiség olyanoknál landol, akik nem rendelkeznek megfelelő technológiával a használt eszközök biztonságos szétbontásához. Hozzávetőleg ezerféle veszélyes kémiai anyaggal találkozhat az, aki szétszerel és újrahasznosít Indiában egy használt számítógépet. A használhatatlan részeket pedig anélkül égetik el, hogy tudatában lennének: közvetlen és tágabb környezetükbe ezzel hihetetlen mennyiségű szennyező vegyületet juttatnak.
Sorsuk nem feltétlenül az ő hibájuk. India szegényei között nem ritka, hogy a vérben található ólom mennyisége tízszerese a még elfogadható értéknek. Pedig ólomra alapvetően nincs is szüksége az emberi szervezetnek. Csakhogy az indiai Ólommérgezés Nemzeti Központjának (National Centre of Lead Poisoning) vezetője, Dr. Thuppil Venkatesh a BBC-nek nyilatkozva elmondta: a bangalore-i gyerekek felének vérében több mint 10 mikrogramm ólom van deciliterenként. Ez megdöbbentő szám, hiszen az ólom jelenléte a szervezetben nemcsak különféle DNS-aberrációkhoz vezethet, de jelentősen csökkenti az intelligenciát is.
