terrorizmus

A Mianmar egykori fővárosában, Rangunban történt detonációk pontos okai még nem ismertek. Az országot irányító katonai junta általában a kormányellenes csoportokat, illetve a függetlenségért küzdő kisebbségi felkelőket szokta vádolni a robbantások elkövetésével.
2010. 04. 15. 12:38
Barack Obama rendelete az al-Shabaab lázadó iszlamista milíciára vonatkozik, illetve 11 magánszemélyre. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a kalózkodás és a romló biztonsági helyzet Szomáliában – ahol menedékre leltek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő felkelők – “különös és rendkívüli veszélyt jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára és külpolitikájára”.
2010. 04. 14. 08:33
Alexander Bortnikov hozzátette: a rajtaütések során 150 kg robbanószert és 100 házi készítésű bombát foglaltak le. Az FSB igazgatója azt is megerősítette, hogy a moszkvai metrón, illetve az Észak-Kaukázusban történt merényletek elkövetőit és kitervelőit is mind azonosították. A letartóztatások magas számához hozzájárult az is, hogy az orosz biztonsági szolgálatnak a 26 ember életét követelő 2009. [...]
2010. 04. 13. 10:20
Washington szerint a szélsőséges muszlim vallási vezető több Amerika-ellenes támadás kitervelésében is részt vett. Az Obama-adminisztráció ezért még az év elején arra utasította a CIA-t, hogy vegye fel Avlaki nevét azon terroristák listájára, akiket szükség esetén akár meg is ölhetnek. A szélsőséges muszlim lelkészt a Fort Hood-i katonai támaszponton történt lövöldözés, illetve a nigériai Umar [...]
2010. 04. 07. 12:39
Orosz hírügynökségi értesülések szerint Medvegyev olyan modellt kíván bevezetni, amely szerint mindenkit börtönbüntetéssel lehetne sújtani, aki valamilyen módon segítette a terroristákat, még azokat is, akik csak „kimosták a ruhájukat vagy levest főztek nekik”. Korábban Dimitrij Medvegyev orosz elnök, illetve Vlagyimir Putyin miniszterelnök is a terroristák „elpusztítását” ígérték azután, hogy hétfőn a moszkvai metróban, szerdán pedig [...]
2010. 04. 02. 14:25
Helyi sajtóértesülések szerint 47 szaúdi állampolgár közöttük, és 51 azoknak a száma, akik Jemenből, Szomáliából, Eritreából, illetve Bangladesből valók. Három embernek nem közöték az állampolgárságát. Hivatalos szaúdi közlés szerint azt tervezték, hogy merényleteket hajtanak végre létfontosságú intézmények, köztük olajipari létesítmények ellen.
2010. 03. 24. 15:18
A hadsereg tervei szerint az úgynevezett „szellem csilit” a tömegoszlatáskor használtakhoz hasonló könnygázgránátokba töltenék, amelyek felrobbanva mozgásképtelenné tennék, illetve menekülésre késztetnék a terroristákat. „A csili-gránát biztosan hatékony nem toxikus fegyver lesz, hiszen fojtogató szaga arra kényszeríti a terroristákat, hogy kimeneküljenek búvóhelyükről.” – méltatta az új fegyvert egy indiai katonai szóvivő. A különleges paprika 2007-ben a [...]
2010. 03. 23. 11:52
Ez volt az első eset, hogy az afgán elnök a kormány, illetve a külföldi csapatok ellen harcoló szélsőséges csoportok egyikével tárgyalt. A Hezb-i-Islami nevű gerillacsoport küldöttjei 15 pontos békejavaslatot vittek a megbeszélésre, a követelések között szerepelt többek között a külföldi csapatok kivonulása is. A főleg Afganisztán keleti és északi régióiban aktív Hezb-i-Islami nem szövetséges a [...]
2010. 03. 22. 13:06
A jelek szerint sikerült megölni Husszein al-Jemenit a múlt héten, amikor egy amerikai pilóta nélküli repülőről kilőtt rakétákkal leromboltak két épületet az észak-vazirisztáni Mirámsáh városban. A húszas évei végén vagy harmincas évei elején járó Al-Jemenit az al-Kaida egyik jelentős tervezési és robbantási szakértőjének tekintik, aki kapcsolatot teremtett az al-Kaida arab-félszigeti csoportjaitól kezdve az afganisztáni és [...]
2010. 03. 18. 07:31
Olvasói sztorik