Vass Károly, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja kedden részleteket ismertetett az MTI-vel a MOB hétfői, zárt ajtók mögött tartott rendkívüli elnökségi üléséről.
Brit sajtóértesülések szerint Franck Ribery, az Olympiqe Marseille labdarúgója napokon belül aláírhat a Premier League-ben szereplő Arsenal együtteséhez.
Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a testület elnökségének hétfői ülése után sehol sem tett olyan kijelentést, amely szerint "az elnök szavát adta, hogy december 9-ig lemond tisztségéről".
Az olasz bundabotrány második fejezeteként a Juventus, a Milan, a Fiorentina és a Lazio után az élvonalbeli Regginának is bíróság előtt kell felelnie a bírók megvesztegetéséért.
Az FTC elnöksége szerint a klubnál kialakult katasztrofális gazdasági helyzetért kizárólag Furulyás János korábbi elnök a felelős. Ináncsy Miklós arról is beszámolt, hogy a tavaly BL-ben vitézkedő Artmedia Bratislava tulajdonosával folytatnak tárgyalásokat.
Gyánó Szabolcs a Vasasból három évre a portugál élvonalban szereplő Academica Coimbra labdarúgócsapatához szerződött – adta hírül az angyalföldi együttes honlapja.
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségének döntése értelmében Pat Cortina marad a válogatott szövetségi kapitánya. Jövőre a svédek ellen, illetve a divíziós világbajnokságon bizonyíthat a kanadai tréner által irányított gárda.
Ajkler Zita hármasugrásban a selejtezőben búcsúzott a göteborgi atlétikai Európa-bajnokság második napján. Petráhn Barbara ezzel szemben bejutott az elődöntőbe 400 méteren.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tájékoztatása szerint érvényes, de eredménytelen volt az Üllői úti hat plusz két hektáros terület hasznosítására benyújtott pályázat.
Öt magyar versenyző mutatkozott be a göteborgi atlétikai Európa-bajnokság első napján, a három női kalapácsvető a selejtezőben, Németh Roland és öccse, Gergely pedig a 100 méteres síkfutás második körében búcsúzott.
Szabics Imre, a magyar labdarúgó-válogatott támadója kedden írja alá szerződését új klubjával, a Bundesliga élvonalában szereplő FSV Mainz 05 csapatával.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egyik névtelenül nyilatkozó elnökségi tagja szerint Schmitt Pál decemberig 9-ig benyújtja lemondását – jelentette az MTI.
A magyar szakvezetés elégedett a úszóválogatottal, noha a célkitűzést, azaz minden napra egy érmet, amelyből 3-4 aranyszínű, csak részben sikerült teljesítenie. Számszakilag a hét medál összejött – igaz, nem napi lebontásban –, viszont 1-2 első helyezéssel adós maradt a csapat a margitszigeti úszó-Európa-bajnokságon.
Divós Katalin és Nickl Vanda is kiesett a női kalapácsvetés selejtezőjében a göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon. Korábban már Orbán Éva sem tudta teljesíteni a selejtezőszintet.
Két évre az olasz élvonalban szereplő Internazionaléhoz szerződött az argentin válogatott támadó. Hernan Crespo távozásával csak két igazi támadója maradt a Chelsea-nek, a csapat ezért augusztus végéig még "körbenéz" a játékospiacon.
Andy van der Meydét kórházban ápolják, a holland válogatott és az Everton labdarúgója hétfő hajnalban lett rosszul, miután egy liverpooli bárban mérgezett italt fogyasztott.
Németh Gergely és Roland mutatkozott be a magyarok közül elsőként a hétfőn kezdődött göteborgi atlétikai Európa-bajnokságon: a testvérpár a 100 m előfutamából továbblépett a koraesti középdöntőbe.
Rekord indulói létszámmal, 48 ország 1370 versenyzőjével (739 férfi, 631 nő) számolnak a hétfőn kezdődő göteborgi atlétikai Európa-bajnokság szervezői. A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) 22 fős csapat utaztatását tervezte, de ez a létszám 19 főre fogyatkozott Dobos Gábor doppingesete után.
Marija Sarapova nyerte az 1,3 millió dollár összdíjazású San Diegó-i női tenisztornát, miután a döntőben két szoros szettben jobbnak bizonyult az első helyen kiemelt belga Kim Clijstersnél.
A címvédő Debreceni VSC-TEVA gólnélküli döntetlent játszott a mérkőzést kilenc emberrel befejező újonc Paks otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 2. fordulójában. A másik vasárnap mérkőzésen az Újpest győzelemmel adózott Szusza Ferenc emlékének.