rövidpályás gyorskorcsolya
Juniorok kapnak majd esélyt az április tornán.
Steven Bradbury jókor volt jó helyen, de nem hiszi, hogy bármilyen elismerést kellene kapnia.
Együtt nőtt fel a saját sportágával, ott volt az első pontszerzéseknél, a történelmi csapat és egyéni olimpiai aranyéremnél. „Kórboncnoktól karmesterig” mindenféle állást elvállalt. Interjú a Nagy Feróval is gitározó örök rocker sikerkováccsal, Bánhidi Ákossal.
Az újdonsült olimpiai bajnoknak az jött le, ők vannak a MOB-ért, és nem a szervezet van a sportolókért.
Úgy érzi, hogy nincsen már benne annyi, hogy a következő játékokon induljon.
Burján Csaba négy éve tagja volt a téli olimpiák első magyar aranyát megnyerő gyorskorcsolyaváltónak, jelenleg azonban szünetet tart, mert fejben újra össze kell raknia magát. Vele elemeztük a váltó pekingi kiesését, a vitatott bírói döntéseket és a két Liu testvér közötti különbségeket. Interjú.
Videó
Hazaérkeztek a hősök Pekingből, amely magyar szempontból minden idők legjobban sikerült téli olimpiája lett.
Ezzel mondott köszönetet a banda egyik tagjának.
Bánhidi Ákos elégedett az olimpiai eredményekkel, de a tartós jó szereplésre koncentrálna.
Megvédte az elődöntőben sokak szemében bűnbakká váló csapattársát Krueger John-Henry.
A hatodik helyen zárt összesítésben a két Liu testvér, valamint Krueger és Nógrádi által alkotott négyes.
Jászapáti Petra és Kónya Zsófia is helyezetlenül zárt a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a pekingi téli olimpián. A 36 indulót
A magyar szövetség elnöke szerint Liu Shaolin Sándorral szemben minden szempontból méltánytalan döntést hoztak, amikor elvették az aranyérmét.
Az első egyéni aranyérem, amit magyar sportoló szerez téli olimpián.
Betartották az ígéretüket.
Pekingi olimpiai bajnokunk szerint, ahogy a kudarcot, úgy a sikert is gyorsan el kell felejteni.
Tökéletes versenyzéssel írta be magát a magyar sport történetébe.
Reméli, hogy olyan élményt szerzett az embereknek, amit nem fognak elfelejteni.
Az egyes pályáról indulva végig ő volt az élen, bár az Európa-bajnok orosz Ivlijev próbálta szorongatni, de szerencsére nem került elég közel-
Tapadt a kanadai riválisra, majd előzött, és megőrizte az első helyet.
Úgy érzi magát, mint egy katona, aki elment a háborúba, és ellőtte az összes töltényét.
Megmagyarázta a sokat kritizált nyilatkozatát az olimpiai bajnok gyorskoris.
Bánhidi Ákos szerint semmilyen felelősség nem terheli Nógrádi Bencét a váltó kiesése miatt.
A négy éve olimpiai aranyat nyert Burján Csaba szerint extra nehézséget vállalt be a csapat.