rövidpályás gyorskorcsolya
Kim Minszok 1500 után 1000 méteren is megnyerte a világkupa B divíziójának küzdelmeit Naganóban.
A koreaiból lett magyar legalább nem tűnik olyan középszerűnek, mint a szintén magyar színekben futtatott orosz műkorcsolyázók.
Tíz hónapot kellett rá várnia.
Egy-egy dél-koreai rövidpályás és nagypályás gyorskorcsolyázó magyar színekben folytatja a pályafutását, egyikük a háromszoros olimpiai érmes Kim Minszok.
Büszke mindkét nemzet a magyar miniszterelnök szerint.
Drámai finálékra került sor a rotterdami vébén.
A körhátrányban elkövetett szabálytalanság annyira súlyosnak minősült, hogy sárga lapos kizárást vont maga után.
A testvére csak szombaton képviseli majd az ázsiai országot vébén.
Fölényesen előzték meg az olasz négyest.
Sziliczei-Német Rebeka a váltóval jutott el korábban dobogós helyezésig.
A nadrághúzogatásról elhíresült, Koreából érkezett Lin Hsziao-csün dühös és szomorú.
Pedig a rendkívül jól sikerült nyári felkészülés után a szokottnál is nagyobb izgatottsággal várta az idényt, hogy lássa, hol tart a nemzetközi mezőnyben.
Különleges szerződést kötött a magyar gyorskorcsolya-válogatott egy dél-koreai egyetemmel.
Alig egy év alatt alaposan megváltozott a magyar short track-válogatott élete: az olimpiai bajnok Liu testvérek elhagyták az országot, Burján Csaba és Oláh Bence befejezték, a szintén olimpiai érmes John-Henry Kruegert pedig kizárták a csapatból és hazaköltözött. Mi jön ezután? Interjú Bánhidi Ákossal.
A küldöttség egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot.
Eddig nem szólalt meg a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál kialakult helyzetről, de most leírta, ő hogyan éli meg a Liu testvérek országváltását.
Az elnökség úgy határozott, hogy elengedi a követelését.
Országot váltanak az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázók.
Ezzel az összeggel tartoznak az államnak.
Magyarországon már nem érezték biztosítottnak a feltételeket a sikeres szerepléshez, ezért döntöttek az országváltás mellett.
Mivel még legalább két olimpiai benne van Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang karrierjében, így Gyulay Zsolt szerint különösen fájó az elvesztésük.
Az elnökség tudomásul vette, hogy a két gyorskorcsolyázó a továbbiakban nem kíván magyar színekben versenyezni.
A Magyar Országos Korcsolyázószövetség elengedi a két olimpiai bajnokot, de ennek feltétele, hogy ki kell fizetni az elmúlt három évben rájuk fordított összeget, ami fejenként 100-150 millió forint.
Az olimpiai járadékra csak olyan sportolók jogosultak, akik Magyarországot képviselték a pályafutásuk során.