Sport

„A kiváló hazai szakemberek szembeköpése sajnálatos és szégyenletes” – nyílt levelet írt Bánhidi Ákos

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A napokban lezárult Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang ügye, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség rendkívüli elnökségi ülésén úgy döntött, hogy nem kell kifizetniük a felkészítésükre szánt összeget és ingyen elengedi az olimpiai és világbajnok gyorskorcsolyázókat.

A testvérek országváltása kapcsán korábbi edzőjük, Bánhidi Ákos fogalmazott meg egy nyílt levelet, amit a Nemzeti Sport közölt, és aminek rögtön az elején igyekezett leszögezni, hogy kiváló a kapcsolata Liuékkal, mint ahogyan a magyar válogatottat éveken át felkészítő, majd Kínába hazatérő Csang Csin Linával is. Szerette volna, ha a sportolók maradnak, és az edzői stáb sem esik szét, mégis így alakult, és noha megtett minden tőle telhetőt, több olyan döntés eredménye az egész, amelyre nem tudott elegendő hatást gyakorolni.

Védelmébe vette a hazai szakmát, megjegyezve, hogy amikor Lina Magyarországra érkezett, akkor már olimpiai pontszerző helyei voltak a magyar csapatnak.

„Meggyőződéssel állítom, hogy Lina az itt tartózkodása során legalább annyit merített a közép-európai edzésmódszertani elvek tarsolyából, mint amennyit mi tanultunk mindabból, amit ő Ázsiából hozott.

A kiváló hazai szakemberek szembeköpése sajnálatos és szégyenletes. Mindenki elhiheti, hogy Lina a stábtagokból szívesen elvitt volna magával néhányat a messzeségbe, ha ezt megtehette volna. Az is igaz, hogy voltak olyanok, akik nem értettek velünk egyet itthon, és elfordultak tőlünk, de ezt most már csak az idő orvosolhatja.

Akadnak, akik számon kérik a magyar edzőkön, hogy olyan eredményeket érjenek el hirtelen az eddig második vagy éppen harmadik sorban lévő versenyzőkkel, amelyeket Linával együtt sem tudtunk elérni. Edzők vagyunk, nem varázslók, akik hozott anyagból dolgozunk. Nem mindenki születik bajnoknak, bármennyire is szeretnénk…” – írta Bánhidi Ákos, és azzal folytatta, hogy hisznek abban, hogy tovább fejlődve tudnak további bajnokokat nevelni, még ha nem is biztos, hogy sikerül akkorákat, mint a Liu testvérek.

Elterjedt az is, hogy Lina olyan kemény edzéseket tartott, hogy attól még a testvérek is elhányták magukat rendszeresen. Bánhidi erre is kitért:

Néhány napja együtt ebédeltem Shaoanggal és Shaolinnal, és azt kérdezgettük egymástól, vajon ki terjeszthet ekkora hülyeséget

– hozzátette, hogy az elmúlt tizenöt évben ez kétszer történt meg a fiúkkal, mint ahogy másokkal is.

Nincs benne rossz érzés, amiért a Liu testvérek Linát választották, és úgy látja, a két sportolónak legalább akkora van szüksége az edzőre, mint utóbbinak rájuk.

A legjobbakat kívánom nekik, de magyar edzőként a hazámat képviselem minden esetben, így minden bizonnyal várnak rám „érdekes” pillanatok…

A testvérek november nyolcadikán kezdeményezték az országváltásukat a szövetségnél, mire a szervezet úgy döntött, hozzájárulnak, de csak akkor, ha kifizetik három év alatt rájuk fordított összeget (300 millió forint körüli összegről szóltak a hírek). A két olimpikon nem is tiltakozott ez ellen, csak annyit közölt, időre lesz szükségük, hogy összegyűjtsék a pénzt, ettől azonban eltekintett a MOKSZ, így szabadon válthatnak kínai színekre a gyorskorcsolyázók.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor ötkarikás aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik