Sport

A Liu testvérek két számban nyertek világbajnokságot kínai színekben

Koen van Weel / ANP / AFP
Koen van Weel / ANP / AFP

Drámai finálékat hozott vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók rotterdami világbajnoksága.

Az 1000 méteres távon a nőknél fél körrel a vége előtt összerúgott a belga Hanne Desmet és a holland Suzanne Schulting, melynek nyomán utóbbi mellett az ötfős mezőny másik két tagja is elesett.

Desmet és a sportág élő legendája, a pekingi olimpia után visszatért olasz Arianna Fontana hiába ért célba, újraindították a futamot, a szám Európa-bajnokát, Desmetet pedig kizárták.

Bár négyen odaálltak a starthoz, de a hazaiak kedvence, Schulting megsérült a bukásban, így hamar kiszállt a közönség tapsvihara közepette. Az aranyérmet az amerikai Kristen Santos-Griswold szerezte meg, aki az előző két egyéni számban is dobogós volt, azonban győznie nem sikerült.

A férfiaknál az okozott drámai pillanatokat, hogy a finálé két dél-koreai szereplője éppen egymást lökte ki, így a kanadai William Dandjinou és a tavaly 500 méteren győztes olasz Pietro Sighel csatázott az aranyért, előbbi mindössze 21 ezreddel végzett az élen.

A magyar színekben kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Liu Shaoang a vegyes váltó tagjaként megszerezte első vb-aranyát kínaiként úgy, hogy a hazai váltó egyik legjobbja, az olimpiai és hatszoros világbajnok Xandra Velzeboer az élen korcsolyázva elesett.

A szintén olimpiai és világbajnok Liu Shaolin Sándor aztán a kínai férfi váltó címvédésével ért a csúcsra ismét az öccsével együtt

A hollandok pedig – Schulting nélkül is – a női váltó címvédésével vigasztalódtak, így valóságos hangrobbanás volt a színültig megtelt Ahoy Arénában a tízezernél is több szurkolónak köszönhetően.

Kapcsolódó
„Azt hittem, mindenki elesett” – az utolsó helyre sorolták a magyar női gyorskorcsolyaváltót a kaotikus vb-kisdöntő után
A körhátrányban elkövetett szabálytalanság annyira súlyosnak minősült, hogy sárga lapos kizárást vont maga után.

eredmények:

férfi 1000 m:
1. William Dandjinou (Kanada) 1:25.534 perc
2. Pietro Sighel (Olaszország) 1:25.555
3. Luca Spechenhauser (Olaszország) 1:26.026
…24. Jászapáti Péter
…56. Bontovics Balázs

 

férfi 5000 m-es váltó:
1. Kína (Lin Hsziao-csün, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Szun Long) 7:18.468 perc
2. Koreai Köztársaság (Hvang Tehon, Kim Kunvu, Li Dzsongmin, Szeo Jira) 7:18.641
3. Lengyelország (Lukasz Kuczynski, Michal Niewinski, Felix Pigeon, Diane Sellier) 7:19.103

 

női 1000 m:
1. Kristen Santos-Griswold (Egyesült Államok) 1:42.717 perc
2. Kim Gilli (Koreai Köztársaság) 1:43.049
3. Arianna Fontana (Olaszország) 1:43.074
…14. Kónya Zsófia
…41. Somodi Maja

 

női 3000 m-es váltó:
1. Hollandia (Selma Poutsma, Yara van Kerkhof, Michelle Velzeboer, Xandra Velzeboer) 4:07.788 perc
2. Egyesült Államok (Eunice Lee, Julie Letai, Kristen Santos-Griswold, Corinne Stoddard) 4:08.061
3. Kanada (Danae Blais, Kim Boutin, Rikki Doak, Renee Marie Steenge) 4:12.675
…12. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka)

 

2000 m-es vegyes váltó, világbajnok:
1. Kína (Fan Ko-hszin, Kung Li, Lin Hsziao-csün, Liu Shaoang) 2:37.697 perc
2. Olaszország (Chiara Betti, Andrea Cassinelli, Arianna Sighel, Pietro Sighel) 2:37.747
3. Egyesült Államok (Andrew Heo, Marcus Howard, Kristen Santos-Griswold, Corinne Stoddard) 2:39.369
…11. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Jászapáti Péter, Tiborcz Dániel)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik