Christian Kaspar-Bartke - International Skating Union/International Skating Union via Getty Images
Sport

283 millió forintba kerülhet a Liu fivérek országváltása

Liu Shaolin Sándornak és Liu Shaoangnak nagyjából 283 millió forintot kell a Magyar Országos Korcsolyázószövetségnek (MOKSZ) fizetnie a Mandiner szerint.

A testvérek nemrég kezdeményezték az országváltásukat a Magyar Országos Korcsolyázószövetségnél, mire a szervezet úgy döntött, hozzájárulnak, de csak akkor, ha kifizetik három év alatt rájuk fordított összeget. Korábban állami költségvetésből kapták a támogatást a testvérek felkészítésére, versenyeztetésére, amelyről Kósa Lajos, a szövetség elnöke korábban azt nyilatkozta, külön-külön 100-150 millió forintról van szó. A Mandiner szerint a MOKSZ összesen 283 millió forintot vár azért cserébe, hogy elengedje a versenyzőket.

Vállaljuk a szövetség által felvetett költségek visszafizetését, ha ez a döntés születik, ám mert nem kis összegről van szó, időre van szükségünk ahhoz, hogy maradéktalanul meg is tegyük

– mondta korábban Liu Shaolin Sándor az esettel kapcsolatban, vagyis amennyiben stimmelnek a portál számításai, a testvéreknek ezt az összeget kell előteremteniük.

A 26 éves Liu Shaolin Sándor ötkarikás aranya és bronza mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!