A Budapest Alapkezelő elindította a Budapest Világválogatott Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alapot, az alap részesedési mutatója 150 százalék – tudatta lapunkkal az alapkezelő.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 208,67 pontos csökkenéssel, 19 536,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,06 százalékos gyengülés. A Takarékbank elemzője szerint folytatódhat az erősödés a BÉT-en.
A pénztárak üdvözlik, hogy a kormány elfogadta kompromisszumos javaslatukat a munkáltatói pénztári tagdíjbefizetések adókedvezményére - mondta az MTI-nek Fórizs Sándor, a Hazai Pénztárszövetség elnöke Katona Tamás államtitkár bejelentésére reagálva.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 642,07 pontos emelkedéssel 19 744,96 ponton zárt kedden, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,36 százalékos erősödés.
A tavalyi év során visszatérő szabálytalanságnak minősült egyebek mellett az, hogy a biztosítók egyoldalúan megváltoztatható módon határozták meg a költségeket, illetve a szerződésben foglaltnál magasabb adminisztrációs díjakat számítottak fel - írja jelentésében a felügyelet.
A tavalyi év a kiegyensúlyozottság éve volt a tőkepiacon a pénzügyi felügyelet jelentése szerint. A legtöbb szankciót a takarékszövetkezetekkel szemben vetették ki 2005-ben.
20 millió eurós költséggel 17 ezer négyzetméteres A-kategóriás irodaházat építtet a Vavaren Netherlands BV Budapesten, a Váci úton – hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
A forint kedden reggel kismértékben erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 279,80/280,00 forinton jegyezték, 50 fillérrel gyengébben a hétfői 280,30/50 forintnál. A forint 18 bázisponttal 0,87 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Év eleje óta öt-hatezer forinttal emelkedtek a lakossági devizahitelek havi terhei a forint mintegy tízszázalékos gyengülése és a svájci, illetve európai kamatemelések nyomán. Banki szakemberek mégis úgy vélik: hosszabb távon továbbra is érdemes kockáztatni.
Az áfa emeléséről még további egyeztetésre van szükség, a házipénztáradónál viszont olyan szövegváltozatban egyeztek meg előzetesen az OÉT gazdasági bizottságának ülésén, amely nem lehetetleníti el a kiskereskedelmi cégeket - közölte Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ főtitkára.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 289,04 pontos csökkenéssel 19 102,89 ponton zárt hétfőn, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,49 százalékos gyengülés.
A Parlament Gazdasági és Informatikai Bizottsága meghívta hétfői ülésére Szalay-Berzeviczy Attilát, a tőzsde elnökét a kormány törvényjavaslatainak egyes pénzügyi tárgyú törvényeinek megvitatása végett – közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).
Stagnáló, enyhén visszaeső keresletre és szinten maradó lakásárakra számítanak a fejlesztők, akik szerint a Gyurcsány-csomag nem okoz majd hirtelen törést.
Vasárnapi rendkívüli ülésén 225 bázisponttal emelte irányadó kamatát a török jegybank, miután a török líra pénteken hároméves mélypontra süllyedt a dollárral szemben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) erősen figyeli a forint árfolyamának alakulását, de nem tervez azonnali nyíltpiaci beavatkozást, írta hétfőn a Reuters hírügynökség.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 325,10 pontos csökkenéssel, 19 391,93 ponton zárt pénteken. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,65 százalékos gyengülés.
A forint a hét minden napján újabb és újabb negatív rekordot döntött a bankközi devizapiacon, pénteken 13 óra tájban 282,20 forintig erősödött az euró, fél négy tájban pedig 281,60/70 forinton jegyezték, csaknem négy forinttal a csütörtök délutáni 277,80/90 forint felett.
A forint pénteken reggel újabb mélyponton nyitott a bankközi devizapiacon, az euró kilenc óra után pár perccel elérte a 279,90/280 forintos szintet, ami kétforintos gyengülést jelentett akkor. Az esés tovább folytatódott: kora délután egy euró már több mint 281 forintot ért.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,83 pontos emelkedéssel 19 722,86 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,03 százalékos emelkedés. Az MTI által megkérdezett szakértők szerint a nemzetközi negatív hatások érvényesülnek pénteken.
Indokolt az új kormányzati negyed kialakítása, mert az állam pazarlóan bánik a kormányépületekkel, ráadásul a belvárosi paloták nem alkalmasak modern irodának – nyilatkozták ingatlanpiaci szakemberek az FN-nek. Egyikük szerint a költözés azonnali megtakarítást hozna, mások szerint csak hosszabb távon számíthat megtakarításra a kabinet. A kormányhivatalok jó eséllyel a Váci útra vagy Kelenföldre költözhetnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,72 pontos emelkedéssel, 19 717,03 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,82 százalékos erősödés.