Európa több országában legalább olyan magas a bankok jövedelmezősége, mint Magyarországon - állítja a Magyar Bankszövetség vezető közgazdásza lapunk legutóbbi összeállítására reagálva.
Moszkvában alárták a megállapodást amely szerint az OTP megvásárolja a moszkvai központú Investsberbank csoport 96,4 százalékát 477 millió dollárért (373 millió euró, 105,16 milliárd forint) - jelentette be az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az OTP Bank vezetői és az eladó személyek hétfőn aláírják azt a dokumentumot, amely egy oroszországi regionális pénzintézet meghatározó tulajdoni hányadot képviselő részvénycsomagjának megvásárlását deklarálja – tette közzé az OTP a tőzsde honlapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,52 pontos emelkedéssel 21 459,55 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,25 százalékos erősödés. Az MTI által megkérdezett elemzők szerint folytatódhat a pozitív irányzat hétfőn.
A forint lejtmenete miatt hazai pénzpiaci elemzők szerint 75 vagy akár 100 bázispontos kamatemelésről is határozhat a jegybank annak ellenére, hogy a tervek szerint a hétfői nem kamatmeghatározó ülés. London szerint viszont még kivár a Monetáris Tanács.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 652,34 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken. 1016,72 pontos, 4,99 százalékos emelkedéssel, 21 407,03 ponton zárt. A részvénypiacnak a Fed kamatemelése után adott indoklása adott lendületet.
Az idén májusban a háztartásoknak nyújtott, forintban denominált fogyasztási hitelek átlagos kamatlába és hitelköltség-mutatója csökkent – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
A forint pénteken is a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv gyenge oldalán fejezte be a kereskedést. A piacon a Magyar Nemzeti Bank rendkívüli kamatemelését várják.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 652,34 pontos emelkedéssel 21 042,65 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 3,20 százalékos erősödés. A Fed döntése után az amerikai piac lendületet vett, így erősödés várható a BÉT-en is pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,14 pontos emelkedés után 20 390,31 ponton zárt csütörtökön, 1,07 százalékkal magasabban, mint szerdán. A részvénypiac forgalma 34,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.
A Magyar Bankszövetség megítélése szerint nem számít kiugrónak a bankok jövedelmezősége, ám a hivatalos statisztikák szerint az európai átlag több mint kétszeresét profitálják a hazai hitelintézetek.
Alkotmánybírósághoz fordul a tervezett újabb banki különadó elfogadása esetén a Bankszövetség – közölte Erdei Tamás. Amennyiben mégis életbe lép a jogszabály, az új adót ügyfeleikre hárítják a pénzintézetek. A szervezet elnöke szerint technikailag lehetetlen a kamatadó szeptemberi bevezetése.
A forint csütörtökön délelőtt átfordult a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv gyenge oldalára, 11 óra előtt az euró 283 forintig szökött fel a bankközi devizapiacon, túljutva a 282,36 forintos sávközépen. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője a FigyelőNetnek elmondta, a régióra rossz hatással volt a Fed kommentárja és a szlovák katasztrófakoalíció megalakulása is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,10 pontos emelkedéssel, 20.385,27 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,04 százalékos erősödés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint kivárás lehet a budapesti részvénypiacon csütörtökön.
Elemzők szinte biztosra veszik, hogy az amerikai Fed negyed százalékponttal 5,25 százalékosra emeli az irányadó kamatlábat csütörtök este, és ezzel tovább szűkül hazánk kamatelőnye. A fejlődő piacokat több kockázati tényező is sújtja, így a bizonytalanság még hónapokig kitarthat.
A kezelt vagyon gyarapodásának köszönhetően évről-évre csökkennek a nyugdíjpénztári tagok költségei, de továbbra is széles skálán mozognak. A felügyelet összesítése szerint tavaly az Erste pénztárai üzemeltek a legdrágábban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 430,21 pontos emelkedéssel, 20 175,17 ponton zárt szerdán, a keddi záró értékhez képest ez 2,18 százalékos emelkedés. A részvénypiac forgalma 27,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.
A török jegybank szerdán ismét kamatemelést hajtott végre: az irányadó kamatot erőteljesen, 2 százalékponttal 22,25 százalékra emelte, elsősorban a líra további gyengülését megakadályozandó. Ezzel júniusban összesen már 6 százalékponttal növelte kamatát a török jegybank.
Vizsgáljuk a megoldást – válaszolta Kóka János, az aranyrészvényeket illető EU-felszólítással kapcsolatos kérdésre a kormányülést követő sajtótájékoztatón szerdán.
Hosszú idő után újra tőzsdei bevezetést hozhat az ősz: a TvNetwork kibocsátási tájékoztatóját már engedélyezte a felügyelet, de konkrét tervei vannak a részben a Gazprom tulajdonában álló Emfesznek is. A bevezetések sikere nagyban függ a nemzetközi klímától.
Kelet- és Közép-Európában változatlanok a bérleti díjak a világ irodapiacaihoz viszonyítva. Főképp az ázsiai üzleti központokban emelkednek. A régióból egyedül Bukarest árai nőttek – derült ki a CB Richard Ellis tanulmányából.
Sokszor hangoztatott vélemény immár évek óta, hogy az új lakások piacán az éleződő versenyhelyzet miatt a vevő az úr. A legelőnyösebb helyzetben azok vannak, akik egy induló beruházás kezdeti szakaszában vásárolnak lakást, ők akár 3 százalékkal is olcsóbban vásárolhatnak – véli lapunkhoz eljuttatott elemzésében az Otthon Centrum.