A tavaly 101 évesen elhunyt Françoise Gilot francia festőművész tíz éven át volt Pablo Picasso élettársa, majd a saját jogán elismert festő lett. Most végre hazájában is elismerik.
A képet annak a háznak a gardróbjában találták, melyet apja egy felmenőjétől örökölt, aki az 1920-as években művészeti tanulmányokat folytatott Európában.
A munkákat, illetve az azt hordozó, a kilenc évvel ezelőtti terrortámadások során sérült modern épületet a szakemberek éveken át próbálták megvédeni. Sikertelenül.
A festményekhez, illetve szobrokhoz sokszor tévesen elterjedt, vagy épp kevéssé ismert történetek tapadnak, így egészen mást jelentenek, mint ahogyan azt sokan gondolják.