öttusa

Az első napi – csütörtöki – selejtezőben 42 versenyző két csoportban küzdött egymással és a hőséggel, s mindegyikből 18 lépett tovább. Az A-ban Tóth Adrienn 11., Kovács Sarolta 12. lett úgy, hogy a vívás és az úszás után mindketten az első négy között álltak, a kombinált számban azonban a nagy meleg miatt nem erőltették meg [...]
2010. 07. 15. 17:19
Az öttusázók idei első Világkupa-versenyén, a mexikói Playa del Carmenben a dobogóra a német Lena Schöneborn, az amerikai Margaux Isaksen és az orosz Jevdokija Grecsisnyikova állhatott fel. A magyar idő szerint hétfő hajnalig tartó versenyben Tóth Adrienn egyenletes teljesítményt nyújtva végzett az élcsoportban, mindegyik számban az első tíz között volt – a lövészettel kombinált futásban [...]
2010. 03. 08. 10:20
A verseny selejtezőjéből mindkét magyar bejutott a férfi verseny szombati döntőjébe. Kállai Ákos csapatvezető pénteki tájékoztatása szerint az 52 indulót két csoportba osztották be, Tibolya Péter és Marosi Ádám az 1-esbe került. Tibolya 2:13.38 perces úszással kezdett, majd remek, 1072 pontos vívással folytatta, így a kombinált számnak másodikként vághatott neki. Tibolya végül könnyedén, hetedikként célba [...]
2010. 03. 05. 11:19
Olvasói sztorik