Sport

Negyedik lett a női öttusacsapat, Gyenesei hetedik

A franciák, a britek és a németek mögött végzett a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság szombati női versenyében.

Egyéniben Gyenesei hetedik, Kovács tizedik, Pataki Viktória 18., Tóth Adrienn pedig 27. lett.

A dobogóra az immár háromszoros világbajnok francia Amélie Cazé, a litván Donata Rimsaite és az olimpiai aranyérmes német Lena Schöneborn állhatott fel.

A magyarok a közepesnél jobb, de nem kiváló vívással a franciáktól alig lemaradva a második helyen álltak az első szám után, aztán az úszásban a várakozásnak megfelelően előreléptek. A lovaglással viszont csak Gyenesei lehetett elégedett, Kovács egy ellenszegülés következtében a reméltnél lényegesen több pontot vesztett, Tóth pedig nagyon nehezen birkózott meg egy olyan alkalmi társsal, amelyik az első körben is mindent csinált, csak éppen haladni és ugrani nem akart.

A lövészetes futás előtt már inkább az tűnt reálisnak, hogy a magyarok leszorulnak a dobogóról, mert a franciák és a britek eleve előttük álltak, a kombinált számban erős németek pedig alig voltak tőlük lemaradva. Végül a papírforma igazolódott.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány nyilatkozata:

“Ez egy fiatal csapat, amelynek két tagja még junior korú. Nekik az Európa-bajnokság és a világbajnokság között egy junior világbajnokságon is el kellett indulniuk, amin nagyon jól szerepeltek. Szoros idényük volt, mostanra már nagyon elfáradtak, de én továbbra is azt mondom, hogy ugyanők egy-két éven belül, ha még egy kis rutint is szereznek, eredményesek lehetnek. Egyéniben pedig a hetedik és a tizedik hely egyáltalán nem rossz.”

Végeredmény, hagyományos női verseny:

1. Amélie Cazé (Franciaország) 5344 pont
2. Donata Rimsaite (Litvánia) 5272
3. Lena Schöneborn (Németország) 5216
…7. Gyenesei Leila 5080
..10. Kovács Sarolta 5032
…18. Pataki Viktória 4844
…27. Tóth Adrienn 4544 (18/16/856, 2:21:63/1104, 852, 13:37.97/1732)

Csapatverseny:

1. Franciaország (Amélie Cazé, Elfie Arnaud, Anais Eudes) 15.108 pont
2. Nagy-Britannia (Heather Fell, Freyja Prentice, Samantha Murray) 14.876
3. Németország (Lena Schöneborn, Eva Trautmann, Annika Schleu) 14.832
4. Magyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn) 14.656

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik