Sport

Vörös Zsuzsa abbahagyja

Befejezi versenyzői pályafutását Vörös Zsuzsanna olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó.

A 33 éves sportoló – amint azt a T-Mobile Sporthír Szolgálatnak elmondta – úgy érzi, öttusázóként kifutott az időből, pedagógusként és nevelőedzőként viszont még szeretne bizonyítani.

“Sokkal többet aligha tudtam volna kihozni magamból, az öttusa nagyon összetett sportág, ahol sok minden közbejöhet” – nyilatkozta Vörös Zsuzsa, aki a 2004-es, athéni ötkarikás játékokon ért fel pályafutása csúcsára. Ezzel a magyar öttusa első és eddig egyetlen női ötkarikás győztese lett.

Vörös végső elhatározásában a balszerencse is közrejátszott: 2008. november 11-én súlyos lovasbalesetet szenvedett, és jelentős hátrányba kerülve csak három hónappal később állhatott újra edzésbe. Párját tíz hónappal később, szeptember 11-én a munkahelyén érte kis híján végzetes baleset.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta: Vörös Zsuzsa a magyar öttusa kiemelkedő személyisége, akinek a legkiválóbb eredménye az olimpiai győzelem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik