Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint 16 ezer magyar vállalkozásnak van számlája a Sberbanknál, közülük 6 ezer cégnek kizárólag ennél a pénzintézetnél.
Alekszej Navalnij felszólította az embereket, hogy minden nap 19 órakor, hétvégén pedig 14 órakor menjenek ki az utcára és tiltakozzanak a háború ellen.
A rendőrség rajtaütést hajtott végre a VK-Media kiadócsoport irodáiban, miután szerdán több helyi újság címlapján is háborúellenes üzeneteket közöltek.
Az ukrajnai háború kezdete óta már 453 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, kedden 98 ezren lépték át a határt – közölte a lengyel határőrség a Twitter-oldalán.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán úgy nyilatkozott, hogy a moszkvai invázió első hat napján közel 6000 orosz katona halt meg, és hogy a Kreml nem lesz képes kizárólag bombákkal és légicsapásokkal bevenni az országát.