Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság az orosz-ukrán konfliktus kezdetétől a csütörtök déli adatok alapján 676 menedékeskénti elismerés iránti kérelmet regisztrált, közölte a főigazgatóság csütörtök délután.
Vlagyimir Putyin telefonon egyeztetett Emmanuel Macronnal, az orosz elnök pedig a beszélgetés során a BBC tudósítása szerint leszögezte, hogy „Oroszország sikeresen demilitarizálja és semlegessé teszi majd Ukrajnát", ezeket megnevezve céljaiként.
Miután elkezdett terjedni egy olyan videó, ahol egy ukrán férfi a két kezével megfog egy aknát, és az útról az erdőbe viszi, miközben cigi lóg a szájából.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az Oroszország által Ukrajna ellen a múlt héten elindított háború „legrosszabb része feltehetően még előttünk áll".
„NEM az atomfegyverekre az egész világon”, „Azonnal állapodjanak meg a békéről” – üzente tábláival a 77 éves szentpétervári asszony, aki csecsemőként élte át az ostromot.
Ukrajna legnagyobb gyermekkórházában járt Jászberényi Sándor, a 24.hu-t Kijevből tudósító író, újságíró, valamint fotós kollégája, Hölvényi Kristóf. Megrázó beszámoló arról az óvóhelyről, ahol az anyák már mind elsírták a könnyeiket.
A 700-as Klub egykori műsorvezetője, Pat Robertson február utolsó napján azért tért vissza a műsorba, hogy az Ukrajna ellen háborút indító orosz elnököt Isten „segítségével” védje be.
Újabb videót tett közzé Volodimir Zelenszkij, amelyben többek közt arról beszélt, hogy az ukrán védelmi vonalak kitartanak, de folyamatosak az ország ellen intézett rakétatámadások.