Itthon vészesen csökken a felsőoktatásban tanulók száma. Sokan mennek külföldre, pedig a Trefort gimnázium igazgatója szerint odafigyeléssel több diákot itthon lehetne tartani.
Kemény bírálatot kapott az Orbán-kormány oktatáspolitikája a Magyar Tudományos Akadémiától. Nem először, az eddigi bírálatok többsége azonban hatástalan maradt.
Egy 6-7 évesnek pedig még csak azt, hogy Luke Skywalker jó ember. Interjú Nagy Ádámmal, aki szerint a mai gyerekeknek már legfeljebb az lenne izgalmas, ha vérfarkasok kergetnék Baradlay Ödönt.
A színész rappelve mutatta be a migráció és az oktatás problémáit, azóta már iskolákba is meghívják, a noÁrral pedig az a célja, hogy gondolkodásra és kommunikációra biztasson. Interjú.
Ha nem szimpátia és félelem alapján döntünk az ország jövőjéről, és tudatos, racionális szavazókká válunk, úgy a pártoknak is muszáj lenne valódi kampányt folytatni.