Közélet

Szülők akadályozták meg egy református osztályban, hogy a fogyatékkal élő gyerekek rákerüljenek a tablóra

Szűcs Mária két nappal a ballagás előtt tudta meg, hogy Down-szindrómás lánya nem lehet egy tablón az egészséges gyerekekkel. Az igazgató elhárítja a felelősséget, és arra hivatkozik, hogy a külön tabló „hagyomány”. Amit most épp a gyerekek akartak megváltoztatni, néhány szülő azonban nem engedte, hogy a speciális osztály tanulói is rákerüljenek a tablóra.

Szűcs Marianna az idén ballagott el a Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskolából, készült tabló is, az édesanyja, Szűcs Mária büszkén meséli, hogy milyen jól sikerült a fotó. Igaz, kisebb lett az osztálykép, mint az ép gyerekeké, Marianna ugyanis az iskola speciális osztályába jár, és ott a tablónak más a mérete, mint az egészségeseknél.

Majdnem a Down-szindrómás kislány is felkerülhetett az ép diákok közé a tablóra, de aztán néhány szülő a református osztályból ezt megakadályozta.

Azt, hogy hány szülő ment be a tagozatvezetőhöz tiltakozni, nem lehet pontosan tudni, ahogy azt sem árulták el az iskolában, hogy kik álltak a kezdeményezés útjába. Annyi biztos: nem a gyerekek.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A gyerekek akarták, a szülők megfúrták

Öt speciális tagozatos gyerek ballagott az idén, tény, hogy nekik eddig mindig külön tabló jutott. Az idén viszont az ép diákok szerették volna, ha az értelmileg akadályozott és értelmi fogyatékos gyerekek is felkerülnek a 8. a osztály tablójára. A ballagás előtt két nappal aztán Mária megtudta, hogy lánya a többi speciális tagozatossal együtt mégsem lesz rajta a tablón. Nem értesítették – ő ment be a napközibe, akkor mutatták meg neki Marianna tablóképét.

Nagyon megörültem, hogy milyen szép rajta, rögtön meg is kérdeztem, hol van kiállítva a tabló. Akkor mondták, hogy nincsen közös tabló

– idézte fel.

Az intézményvezető, Noseda Tibor másnap fogadta Máriát, és látszólag egyetértett az anyukával, azt mondta, ő is felháborodott a történteken. Az igazgató felháborodásának azonban nem lett eredménye, és Noseda később már arra hegyezte ki a vitát, hogy nem is az utolsó pillanatban derült ki, hogy a speciális igényű gyerekeknek az idén is külön tablójuk lesz. Ez esetben viszont érthetetlen, hogy miért nem tájékoztatták az anyukát arról, hogy nem lesz közös kép. Mária viszont úgy emlékszik vissza, először a tagozatvezető is cáfolta, hogy már januárban eldőlt volna a kérdés, később mégis összezárt az igazgatóval.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Az igazgató telefonon azt mondta,

nem volt ebből nagy probléma.

Hozzátette: a „hagyomány szerint” mindig külön tablójuk volt a speciális igényű gyerekeknek, és most is csak egyetlen anyuka nehezményezi a történteket. Mária szerint viszont a többi speciális igényű gyerek olyan nehéz helyzetben lévő családban él, ahol valóban nem foglalkoztak ezzel, talán el sem jutott hozzájuk a dolog.

De miért zavarta azt a pár szülőt, hogy néhány speciális igényű gyerek is rajta lesz a 8. a osztály tablóján? 

Megkérdeztük ezt az igazgatótól, de ő azt felelte, ezt tőlük kell megkérdezni. Ami nem könnyű, mert azt senki nem árulja, hogy pontosan kik voltak a tiltakozó szülők.

Az intézményvezető egyébként a telefonbeszélgetés során többször is meghívott minket a szigetszentmiklósi iskolába, amikor viszont odamentünk, már nem beszélhettünk vele, mondván, a tankerületi központ engedélye nélkül nem nyilatkozhat. Viszont éppen akkor hozták be a speciális osztály kis tablóját, amelyen Marianna fényképe is szerepel.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ottlétünkkor az anyuka ismét egy asztalhoz ült az igazgatóval. Mivel a beszélgetésen az igazgató döntése alapján nem lehettünk ott, ő pedig nem nyilatkozhatott, csak azt tudjuk tolmácsolni, amit Szűcs Mária mondott nekünk. Állítása szerint az intézményvezető egyáltalán nem válaszolt arra, a szülők hogyan akadályozhatták meg a diákok ötletét a közös tablóról.

A tablók mérete miatt egyébként folyamatban van egy indítvány az Egyenlő Bánásmód Hatóságánál. Bár kevesebben vannak egy 20-30 fős osztálynál, mivel a fogyatékkal élő gyerekek az életük nagy részében hátrányos megkülönböztetéssel szembesülnek, minden ellenkező tapasztalat fontos lenne. Mária viszont nemcsak azt szeretné elérni, hogy a speciális igényű gyerekek is ugyanakkora tablót kapjanak, mint az épek, hanem azt is, hogy néhány szülő ne lehetetlenítsen el egy ilyen, gyerekektől származó, emberséges ötletet.

Szeretném, ha ez egy intő jel lenne, és többet nem fordulna el. Nem értem, miért nem hívtak össze egy szülői értekezletet, miért nem próbált meg küzdeni az iskola azért, hogy néhány szülő ne akadályozzon meg egy ilyen kezdeményezést. És azt is nagyon sajnálom, hogy nem árulják el, kik voltak azok a szülők, akik ezt az egészet megfúrták. Szeretnék a szemükbe nézni.

Frissítés:

Cikkünkben tévesen írtuk, hogy: „az idén viszont az ép diákok szerették volna, ha az értelmileg akadályozott és értelmi fogyatékos gyerekek is felkerülnek a 8. a osztály tablójára.”. Ezzel szemben az igazság – mint később megtudtuk – az, hogy egy pedagógus szerette volna, hogy az értelmileg akadályozott és értelmi fogyatékos gyerekek is felkerüljenek a 8. a osztály tablójára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik