Belföld

Mennek a tanárok az igazgatójuk után, aki „megsértette a NER-t”

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 07. 27. 16:06

Őt felmentették, a Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola tanárai közül többen felmondtak.

A 168 Óra birtokába került egy hangfelvétel a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola június 29-én tartott botrányos tanévzáró értekezletéről. Azt úgy tartották meg, hogy már nem volt igazgatójuk Kovács Levente, akit 2016-ban neveztek ki, majd tavaly nyáron kapta ötéves megbízatását.

Felmentették, közalkalmazotti jogviszonyát is megszüntették. Bár nem nyilatkozott senkinek, felrótták neki, hogy írások jelentek meg az iskoláról a kormánykritikus sajtóban, amivel ő „megsértette a NER-t”.  

Az üzemeltető Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum korábbi  közleménye szerint közös megegyezéssel váltak meg Kovács Leventétől, amit ráadásul ő kezdeményezett. Horváth Béla, a centrum főigazgatója viszont a hangfelvételen a tanároknak végig felmentésről és arról beszélt, hogy azt „nagyon súlyos hibák” előzték meg.

A tanárok arra kérték a főigazgatót, említsen konkrét példákat, de ő csak általánosságban válaszolt, majd azt is elismerte, csak szóbeli figyelmeztetést adott az igazgatónak, írásbelit nem. Erre egy tanár jelezte, akkor ő sértett jogot, mert a törvény szerint a szóbeli figyelmeztetést hét napon belül rögzíteni kell.

A hetilap hosszan idézi még, mi hallható még a hangfelvételen, milyen körülmények között kapott a tantestület – tudta nélkül – új vezetőt, aki be is vallotta, a minisztériumban nem találta a helyét, ezért ment inkább oda.

A legkínosabb a tanulók szempontjából, hogy az értekezlet után nyolc tanár adta be a felmondását, többen aktívan állást keresnek, így a szeptemberi iskolakezdéshez már 18 ember hiányzik a tantestületből.

A 168 Órának mindenki azt mondta, kizárólag a vezetőváltás miatt döntött a felmondás mellett. Kovács Levente – már felmentése után – azt mondta a Népszavának, az eljárást és közalkalmazotti jogviszonya megszüntetését jogellenesnek tartja, mindenképpen bírósághoz fordul.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Drégelypalánk, 2019. január 9.
Személyvonat Nógrád megyében, a behavazott Drégelypalánk közelében 2019. január 9-én.
MTI/Máthé Zoltán

Holnaptól három hétig havazni fog

Kommentek

This handout video grab taken from footage released by the Royal Thai Navy on July 11, 2018 shows rescue personnel during the rescue operation for members of the "Wild Boars" Thai youth football team inside the Tham Luang cave in Khun Nam Nang Non Forest Park in Mae Sai district. - The 12 boys rescued from a Thai cave were passed "sleeping" on stretchers through the treacherous passageways, a former Thai Navy SEAL told AFP on July 11, giving the first clear details of an astonishing rescue mission that has captivated the world. (Photo by Handout / ROYAL THAI NAVY / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO / Royal Thai Navy " - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.