Az MSZP etikai testülete szerint szándékosan nem sértett pártalapszabályt és megkövette azokat, akiket megbántott. Ennek ellenére az elnökség is foglalkozik még az üggyel.
A gój motorosok miatt hallgatja meg az MSZP fegyelmi tanácsa. Nyitott arra, hogy újratárgyalják EP-delegációvezetői tisztségét, de csak akkor, ha a tagok „visszaadják az ő vezetésével szerzett tisztségeiket”.
Az MSZP alelnöke felszólította a Fideszt, hogy hagyja abba az azzal való zsarolást, hogy csak azoknak a településeknek jár európai forrás, ahol "narancssárga sapkát húznak a polgármester fejére".
A Magyar Szocialista Párt elnöke szerint nem volt illendő Falus Ferenc visszalépése a főpolgármester-jelölti tisztségtől két héttel az önkormányzati voksolás előtt.