Gazdaság

Az online szavazók támogatnák az MSZP igazságosabb 13. havi nyugdíj javaslatát

A kormány tervei szerint a jövő évtől kezdve négy év alatt, azaz 2024-re épülne vissza a 13. havi nyugdíj. Kinek mennyi a nyugdíja, attól függene, hogy mennyi lenne a plusznyugdíj, felső korlát nélkül. Mint írtuk, jövő februárban egy átlagnyudíjban részesülő 36,5 ezer forinttal magasabb összeget fog kapni a normál havi járandóságán (146 ezer forint) túl. Akiknek az átlagnál kevesebb a nyugdíjuk, kevesebb lesz a 13. havi nyugdíjuk is, akiknek több, azoknak pedig több.

Az MSZP szerint igazságosabb lenne, ha minden nyugdíjas ugyanakkora összeget kapna 13. havi járandóságként ezért azt javasolják, hogy annak összegét egységesen 140 ezer forintban állapítsák meg, és még idén július 1-jétől kezdjék meg a kifizetését. Ez minden érintettnek már ebben az évben plusz 35 ezer forintot jelentene fejenként. Ezzel pedig a nyugdíjasok kétharmada jobban járna, hiszen ők átlagos vagy átlag alatti mértékű nyugdíjat kapnak.

A javaslatról online szavazást tartottak, amelynek eredménye szerint a voksolók 94 százaléka egyetért a 13. havi nyugdíj igazságos bevezetésével. Egy korábbi felmérésben is az jött ki, hogy a válaszolók többsége szerint már idén indokolt lenne a nyugdíjasoknak a pluszpénz:

Kétféle fideszes „nem” az Orbán-féle 13. havi nyugdíjra
Osztályozták a kormány intézkedéseit. 32 százalék egyesre, 23% kettesre, 17% hármasra, 11% jóra, 13% jelesre.

A szocialisták emlékeztetnek rá, Magyarország lakóinak csaknem egyharmada időskorú. Ők nemcsak a vírusnak, hanem a válságnak is fokozottan ki vannak téve, hiszen a folyamatosan emelkedő árakat, kiadásokat az értéküket veszítő nyugdíjakból kell fizetniük.

Humánkatasztrófa fenyegeti a kevés nyugdíjból nyomorgókat, akik most éhesek
A 13. havi nyugdíj ugyan remekül hangzik, de inkább azonnali gyorssegélyre lenne szükségük az időseknek.

Nekik most van szükségük segítségre, ezért a szocialisták elvárják a Fidesztől, hogy támogassák a 13. havi nyugdíj igazságos bevezetésére vonatkozó javaslatukat.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik