Jótékonysági akciók, gyűjtések, egy valóban nívós riportműsor - többek közt ezt sorakoztatta fel a csatorna, miután kormánypárti politikusok azt mondták, hogy nagy társadalmi károkat okoznak.
Sem a kormány, sem a sajtó nem hátrált meg a reklámadó ügyében. Csütörtök este több televízió, számítógép képernyője elsötétül. Pénteken üres címlappal jelenhet meg több újság.
Amikor ma délután több ezer magyar újságíró az utcára vonult, azt nem csak maguk miatt tették. Nem szórakozásból, nem jókedvükben. Hanem olvasóik, nézőik, hallgatóik miatt. Igen, például Önért, kedves olvasó!
A reklámadóval csökken a magyar nyelvű tartalom, munkahelyek szűnnek meg, a cégek külföldre helyezhetik át székhelyüket – véli a Magyar Reklámszövetség.
Egy oroszországi „médiakillerekből” álló különítmény megjelenésére lehet számítani a megye magyarok lakta vidékein, akik a helyi autonómia-törekvéseket firtatják.
A Media Hungaryn egy közös műsor lehetőségét is felvetette a két legnagyobb, konkurens magyar csatorna. De nemcsak a tévézés szerepelt a konferencia palettáján.
Megkérdeztek egy nénit, éppen azt a nénit, akinek a kertjében érett a cseresznye, de néni azt mondta, hogy ő észre sem vette. Persze, hogy nem vette észre, szarik rá.
Égető kérdéseket boncolgat a médiavilág jelene és jövője kapcsán az idén tizenkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Media Hungary 2014 konferencia.
A kormánypárt nem engedte be a választási helyszínére a 444, a MagyarNarancs, a Cink és a Hír24 tudósítóit, a DK pedig a Magyar Televíziót és a Hír tévét.
Emlékeznek arra, hogy a Fidesz kitiltott többek közt minket is az eredményváró bulijáról? A Demokratikus Koalíció pedig ugyanezt tette a köztévével és a hírTV-vel? A fagyi épp visszanyal.
A csatorna a kampány alatt naponta mutatta be az egyes politikai szervezeteket, míg a kereskedelmi televíziók csupán a legfontosabb politikai eseményekkel foglalkoztak – áll a Nézőpont Intézet felmérésében.
DÖK elnök kiskunmajsai iskolájában, de megyeszerte foglalkozik a sajtóval a vásárhelyi Bornemissza Péter, aki legutóbb Weisz Fannit csábította le az Alföldre.
Az agresszív propaganda és a háborús felhívások miatt törölte egy ukrán internet- és kábeltévé-szolgáltató társaság három orosz tévécsatorna adásainak sugárzását Ukrajna területén.
A mozgókép- és médiaoktatás népszerűsítése céljából hirdet versenyt nyolcadikos tanulók számára a székesfehérvári Tolnai Utcai Általános Iskola. Jelentkezni szerdáig lehet.