média

Az év 40. lapszámától, e hét csütörtöktől megújult formában jelenik meg az üzleti és gazdasági hetilapok piacán egyedülálló Figyelő. Az arculati elemek frissülése mellett új és megújuló rovatok várják az olvasókat.
2006. 10. 04. 13:54
Soha nem néztem azt a Sváby András produkciós műhelyében készült szórakoztató sorozatot, amelyet Ez nem a te napod! címmel adott a TV2 az év első felében, mégis ez a cím ugrott be, amikor vége lett vasárnap este az Orbán Viktorral folytatott maratoni beszélgetésnek - állítja szerzőnk.
2006. 09. 30. 08:00
Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki ülésén elmarasztalta a Magyar Televíziót, mivel megsértette az esélyegyenlőség követelményét, amikor a fővárosban listát állító jelölőszervezetek keddi vitájába a kilenc listavezető közül csak hatot hívott meg.
2006. 09. 28. 19:36
A tévészékház elleni támadás összesen 231 millió forint kárt okozott a közszolgálati televíziónak. A Magyar Televízió közleményben foglalta össze, ők hogyan emlékeznek vissza az eseményekre. Állításuk szerint nem volt semmilyen petíció, amit átvehettek volna.
2006. 09. 23. 12:34
Jóval több mint százmillió forintos kárt okoztak a tüntetők a Magyar Televízió (MTV) Szabadság téri székházában a közszolgálati médium kuratóriumának becslése szerint - közölte a testület elnöke kedden az MTV Este című műsorában.
2006. 09. 20. 00:01
A Magyar Suzuki Zrt. PR menedzseri teendőit szeptember 15-től Ruska Viktória látja el. Feladatai közé tartozik a vállalaton belüli kommunikáció, valamint a vállalat külső sajtókapcsolatainak kezelése, a termékkommunikációt kivéve, amelyért továbbra is Tihanyi Tamás PR és marketingvezető felel.
2006. 09. 19. 11:31
Olvasói sztorik