magyar paralimpiai bizottság
A Coca-Cola HBC Magyarország a jogi viták végéig nem fizet.
Feljelentést tesz a Magyar Paralimpiai Bizottság sportgazdasági igazgatója a szervezet gazdálkodása ügyében - tudta meg az RTL Klub.
Pásztory Dóri, aki Sydney-ben, majd Athénban is aranyérmet nyert 200 vegyesen a paralimpiai játékokon, közösségi oldalán, pontokba szedve foglalt állás.
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke sietve távozott a keddi sajtótájékoztatóról.
Gömöri Zsolt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az MPB-be általa behozott támogatások után is kapott pénzt.
"Kiderült az igazság: az elektronikus levelezést tartalmazó dokumentáció világosan bizonyítja, lejáratókampányt folytatnak a magyar fogyatékos sport ellen."
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke mostanában nem alszik jól. Elmondása szerint nyolc kilót fogyott, mert "karaktergyilkosság" zajlik ellene épp.
Részletesen beszámolt a tenerifei edzőtábor költségeiről.
Ismét magyarázkodnia kell Gömöri Zsoltnak, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének.
Gémesi György MOB-elnökségi tag úgy nyilatkozott, a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetőinek le kell mondaniuk, mert az olimpiai bizottságra is árnyék vetült a szervezet pénzügyei miatt.
A magyar paralimpikonok krémje közös nyilatkozatban lemondásra szólította fel Gömöri Zsoltot és a Magyar Paralimpiai Bizottság teljes elnökségét, számvizsgáló bizottságát.
Gömöri Zsolt visszutalta azt a hárommillió forintot, amit még 2012-ben, hitelének végtörlesztésére kapott a saját maga által vezetett kiemelten közhasznú szervezettől.
Az MPB elnöke felkérte a felügyelőbizottságot, hogy a korábban már megvizsgált valamennyi, az MPB gazdálkodását érintő híresztelésekben szereplő kérdést ismételten tekintse át.
A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint semmi különös nincs az ügyben.
Gömöri Zsoltot három millió forintos lakáshitelének felszámolásában támogatta a szervezet elnöksége.
Schmitt Pált egyhangúlag tiszteletbeli taggá választották a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) közgyűlésén.
Ma hajnalban Zuglóban lopták el a Magyar Paralimpiai Bizottság egyik járművét - tudta meg a Sport24 Gömöri Zsolt elnöktől.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöksége sajnálattal vette tudomásul, hogy a szocsi téli paralimpiai kvalifikációs időszak lezárásával nem sikerült magyar sportolónak indulási jogot szereznie.
Levélben szólította fel kilépésre a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tagszervezetét, a Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetségét (FMSZ).
Elnézést kértek a Bazilikában rendezett december 22-i karácsonyi koncert szervezői azokért a kellemetlenségekért, amelyek paralimpikonjainkat érték.
A Hír24 szerkesztősége számolt be a legsokoldalúbban a magyar parasportolók 2012-es sikereiről, különösen a londoni paralimpiai szereplésről, felkészülésről. Ezt elismeréssel köszönte meg a paralimpiai bizottság.
Végre egy pozitív hír a sok negatív közt: a Magyar Paralimpiai Bizottság egy speciális, teljesen akadálymentesített Citroën kisbuszt kapott.
A tavalyi összeget jócskán meghaladó támogatás jut a parasportra.
A közgyűlésen a küldöttek egyhangúlag választották a korábbi ifjúsági és sportminisztert a szervezet alelnökének.