December óta mindössze néhány pénztári tag jelezte, hogy visszalép az állami nyugdíjkasszába. A pénztárak azonban félnek, hiszen a „bizonytalan jogi környezet” megszűnéssel fenyegeti őket.
Az érvényes tb-törvény szerint 75 százalék állami nyugdíj jár a magánpénztárban maradóknak, az NGM viszont 100-at mondott. Tévedtek? Elszólták magukat?
76 százalék állami nyugdíjat kaphatnak az elmúlt időkre a magánpénztárban maradó tagok és legalább havi 14 ezer forintos tagdíjfizetéssel kell számolniuk.
Napjainkban Magyarországon gyakran felmerül, hogy a jelenleg regnáló magyar kormány a magánnyugdíjpénztárak államosítását követően a lakossági betétszámlákra is ráteszi a kezét.
Az átmeneti rendelkezések ismeretének hiányában is keresi a módját a Stabilitás Pénztárszövetség, hogy önköltséges alapon fennmaradjanak a magánnyugdíj-pénztárak - mondta el Bába Julianna, a szövetség elnöke kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A magánnyugdíjpénztáraktól átvett elemek összértéke 2945,7 milliárd forint volt, az állampapír-állomány átvételével pedig csaknem 1400 milliárd forinttal csökkent az államadósság.