Gazdaság

Kivéreztetik a magánnyugdíjpénztárakat?

December óta mindössze néhány pénztári tag jelezte, hogy visszalép az állami nyugdíjkasszába. A pénztárak azonban félnek, hiszen a „bizonytalan jogi környezet” megszűnéssel fenyegeti őket.

Van olyan intézmény, ahol a 11 200-ból mindössze 25-en távoznak, ami nagyjából általános trendnek számít − tudta meg a Napi Gazdaság a pénztárakhoz intézett körkérdések alapján. A pénztárak szerint a bizonytalanság veheti rá a már amúgy is megcsappant ügyfélkörüket arra, hogy átlépjenek az állami nyugdíjkasszába.

A törvény szerint a magán-nyugdíjpénztári egyéni számlákra küldött befizetések már nem érkeznek meg hozzájuk, az összegek az állami nyugdíjkasszát gyarapítják. A tagok keresetük 10 százalékát is nyugdíjjárulékként a Nyugdíjbiztosítási Alapba fizetik, amivel gyakorlatilag megindult a magánnyugdíjpénztárak „lassú felszámolása” – írja a lap. Január 1-jétől a tagok ismét szolgálati időt szereznek az állami nyugdíjrendszerben, és keresetüket a társadalombiztosítási nyugellátás során figyelembe veszik. Azt viszont már sem a tagok, sem a pénztárak nem tudják, hogy a majdani nyugellátásukat mi alapján határozzák meg. A pénztárak jelenleg is vizsgálják azokat a lehetőségeket, amelyek a maradók számára a legkedvezőbb megoldást jelenthetik vagyonuk megőrzésére – mondta az egyik intézmény neve elhallgatását kérő munkatársa.

Azoknak az ügyfeleknek, akik a teljes társadalombiztosítási nyugellátást választják, március 31-ig írásban kell nyilatkozniuk pénztáruk felé, hogy visszalépnek az állami rendszerbe. Így tehát a tavalyi menetrendtől eltérően most nyilatkozatot nem a maradóknak, hanem a távozóknak kell tenniük, és ezt a magánnyugdíjpénztárhoz kell eljuttatniuk. A visszalépők magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszonya május végével szűnik meg, a végelszámolás alapja az aznapi egyéni számlaegyenleg lesz. Az egyenleg kilépési díjjal és a tagi kifizetéssel csökkentett részét a magánnyugdíjpénztár a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak utalja.

A visszalépők ismét rendelkezhetnek a tagság ideje alatt befizetett tagdíjkiegészítés, valamint a május 31-i fordulónapra megállapított reálhozam összegéről, továbbá kérhetik annak kifizetését vagy jóváírását egy önkéntes nyugdíjpénztárnál vezetett számlára. Másik lehetőségként a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számlára is utaltathatják ezt a pénzt. Azok, akik visszalépnek, már a korábbi átlépőket megillető kedvezményeket nem kapják meg, reálhozamuk után már nem élveznek adómentességet. (A lap a miértre a Nemzetgazdasági Minisztériumtól nem kapott választ.)

Simonovits András, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos tanácsadója szerint a jelenlegi jogszabályok miatt a pénztárak a náluk parkoló 230 milliárd forint ellenére is hamarosan kénytelenek lesznek lehúzni a rolót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik