A bírósági szervezetek elfogadhatatlannak tartják, hogy listázzák a bírótüntetésen résztvevő bírókat, ugyanakkor még ez sem tántorítaná el őket a részvételtől. Megszólalt az OBH elnöke is.
Bedő Dávid, a Momentum képviselője már említette, hogy félig svéd, Novák Előt szerint ezért nyilvánossá kell tenni a képviselők kettős állampolgárságát.
Az LMP elnökségi tagja, a Figyelő társtulajdonosa, a Magyar Nemzet egyik vevőjelöltje nem bizonyult túl beszédesnek a lapjában, a Figyelőben közölt Soros-zsoldoslista kapcsán. Az Amnesty vezetője annál inkább.