lakhatás

A Város Mindenkié csoport szervezésében már tizedszer meneteltek a fővárosban az emberséges és tisztességes lakhatásért, hogy így hívják fel a figyelmet a hajléktalanságra, valamint a hárommillió embert érintő lakhatási szegénységre.

Júliusban legalább valamennyit mérséklődött a drágulás üteme.

Frissen felvett hallgatókat kérdeztünk arról, hol fognak lakni egyetem alatt, terveznek-e dolgozni közben, és itthon képzelik-e el a jövőjüket.

Három civil szervezet összefogásával az orosz–ukrán háború kirobbanása óta már több mint harminc család jutott biztonságos lakhatáshoz Budapesten. Ellátogattunk egy érintett ukrán családhoz, a segítők pedig arról is meséltek, mi mindenre lenne leginkább szükségük – túl a háború századik napján.

Átfogó bérlakásépítési programot és szociálisan igazságos családtámogatási rendszert ígér az Egyesült Ellenzék.

Magyarországon az uniós átlaghoz képest kevesebbet költünk a lakhatásra, evésre, alkoholra és dohányra viszont többet.

A főváros, Pilisvörösvár és Mór vezeti az élhetőségi rangsort.

További tüntetések is várhatók.

Az akciót az Airbnb pénzéből, Chesky magánvagyonából és a cég menekültügyi alapjának adományaiból finanszírozzák.

Az Egyesült Államokban lejárt a szövetségi kilakoltatási tilalom, amely a koronavírus miatt bajba került szegényebb bérlőket védte.

Csaknem 5 ezer bajba jutott adós maradt bérlőként a saját lakásában.

Mit gondolnak, hányan töltik az éjszakát budapesti aluljárókban? Idén februárban ez a szám éjszakánként egyszer sem haladta meg a húsz főt, miközben a hajléktalanság problémája csak a fővárosban tízezreket érint. Misetics Bálint egyebek mellett a láthatóság-láthatatlanság kérdését járja körül.

Egyre többeket ér el a lakhatási válság, miközben a kormány lakáspolitikája főleg a gazdagabbakra céloz. E miatt sok településen épp a kulcságazatokból hiányzik sok munkavállaló. Nemzetközi példák azt mutatják, hogy a szakszervezetek segíthetnének a helyzeten, de Magyarországon túl gyengék ehhez.

A megfizethető lakhatás és a lakások de facto szállodaként való üzemeltetése közötti konfliktus kiemelkedően élesen jelentkezik Budapesten.

Az elmúlt tíz év során folyamatosan nőttek a háztartások élelmiszerre fordított kiadásai. Igaz, így sem tudjuk megközelíteni Romániát.

„Ma 9237 napja nem fogyasztok alkoholt. Az hány év szerintetek?” – kérdezi a diákoktól Gyula, aki idejének egy részét színészkedéssel tölti, tárgyalt már Kocsis Mátéval, tüntetett is, egy élőláncban pedig csak azért nem vett részt, mert láncdohányos volt. Rendhagyó osztályfőnöki órán jártunk, ahol az övén kívül két másik hajléktalan, Csurika és Taki sorsával ismerkedtünk meg.

„Sokat voltunk az utcán, ez az, amitől nagyon félek” – mondja Orgován Éva, aki két unokájával, menyével és három látássérült gyerekével lakik egy monori házban. Most, miután a főbérlője adósságai miatt elárverezték a házat, amiben éltek, ismét veszélybe került a lakhatásuk. Utcára kerülhetnek.

Arányaiban élelmiszerre adjuk ki a legtöbb pénzt.

40 ezer forint tartozás miatt került hajléktalanszállóra korábban a férfi.

A fővárosiak elsöprő többsége azt akarja, hogy legyen több önkormányzati bérlakás, és meglepő módon a kormánypártiak is a gazdagokkal fizettetnék meg ennek az árát. Azt viszont sokkal kevesebben szeretnék, hogy az önkormányzat beleszóljon az albérletárakba.

A fővárosiak nagyon elégedetlenek az egészségügyi ellátással és az autós közlekedéssel, a közbiztonsággal viszont nincs nagy gondjuk.

Az elszabaduló albérletárak miatt egyre több család küzd azzal, hogy összehozza a havidíjra valót, nem beszélve a több százezres kauciókról.

Saját erőből legalábbis biztos, hogy nem. Nem feltétlenül rossz dolog ez, de kevésbé érzem magam lúzernek mióta erre rájöttem.

A megfizethető lakhatás kérdése most az egyik legégetőbb kérdés Európában.