Először jelent meg műtétje után a nyilvánosság előtt Plácido Domingo, aki új éttermét nyitotta meg New Yorkban. A világhírű tenor szervezetéből négy héttel ezelőtt távolítottak el rákos elváltozást.
Nem lazít a tavaly bevezetett válságkezelő intézkedéseken a Sziget Fesztivál szervezője, marad többek között a szigorú költségvetés és a megerősített külföldi reklámkampány - írta a Világgazdaság keddi száma.
A húsvét elengedhetetlen része a sonka, a tojás és a locsolkodás - hisszük. A különböző országok azonban különböző módon ünnepelnek. Rövid körkép a húsvéti hagyományokról.
A Szépművészeti mellett a Ludwig Múzeumban is áttörést hozott a Capa-kiállítás, viszont kérdés hogy a Magyar Nemzeti Galériának az új kiállításával sikerül-e átpozícionálnia magát. Kivételes alkotók munkái, nagyjából egy falusi művelődési ház színvonalán feltálalva.
5-6 éves gyerekekkel kell menni, mert ők jobban fogják élvezni a show-t, mint egy felnőtt – állapítottam meg a Séta a dinoszauruszok között című előadás főpróbáján, amelynek első felvonására az fn.hu is bejutott. Indiana Jonesnak öltözött narrátor és 22 méteres dínók a Papp László Sportarénában. Videó!
Megelevenedik a táborozó cigány lurkók és lyányok mindennapja a Thália színház stúdiójában. A stílus rendhagyó, a sors ismert, mondhatni szokványosan izgalmakkal teli.
Németországban nincs semmiféle Esterházy-botrány, Helene Hegemann német írónő Axolotl Roadkill című regényéről szólt az a vita, amelyet több internetes oldal cikke a magyar íróval hozott összefüggésbe. Ezt Esterházy Péter közölte az MTI-vel.
Cáfolta és a "szokásos médiahisztériaként" minősítette a Németországban is megjelent Harmonia Caelestis kapcsán az írót, Esterházy Pétert, továbbá fordítóként személyét ért vádakat Mora Terézia.
Több szempontból is különleges lesz az idei Mediawave Fesztivál. Egyrészt Győrből Szombathelyre kerül a rendezvény, másrészt 20 éves szülinapja alkalmából visszatekinthetünk az elmúlt két évtized legfontosabb filmjeire, irodalmi programjaira.
Ha nem a családi asztal mellett töltjük a húsvéti hétvégét, belebújhatunk Vincent Vega bőrébe, lazulhatunk a jubileumi Cinetrip bulin, vagy akár baráti tömegverekedéssel is múlathatjuk az időt. Programajánló.
Két fiatal magyar „digitális riporter” kézikamerákkal utazott ki Bolíviába, hogy a dél-amerikai országról forgassanak, de belefutottak a bolíviai elnökbe, akit a Rózsa-Flores-ügyről kérdeztek, és meglátogatták a börtönben raboskodó Tóásó Elődöt. A Spektrum sorozatának készítői szombaton – közel Rózsa Floresék lelövésének egyéves évfordulójához – mutatják be filmjüket. Az fn.hu Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással beszélgetett.
Április 14-én először lép a zöld Pardon színpadára a Tankcsapda. A debreceni zenekar bulijával hivatalosan is kezdetét veszi az idei szabadtéri koncertszezon a Petőfi-híd lábánál.
A színpadon a Kispál és a Borz! – hangzik fel majd idén is a Szigeten, de ez egyszer utoljára. Vége. Szomorúság tölti meg majd a szívünket, miközben persze még egy utolsót ugrálunk az együttes pörgős számaira. Egyelőre elgondolkodtunk, mi volt a titka a pécsi triónak. Megkérdeztünk néhány zenésztársat is.
Idén visszatér a Hegyalja Fesztiválra a Motörhead, először lép fel Roots Manuva, de a legnépszerűbb magyar zenekarok sem maradnak ki a felhozatalból, ott lesz például a Budapest Bár, a Csík Zenekar és a Tankcsapda is július 14. és 18. között Tokajban.
Három hónapig tartó magyar kulturális fesztivál vette kezdetét kedden este Újdelhiben: Brunner Erzsébet magyar-indiai festő születésének 100. és Erkel Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulójára emlékeznek a programokkal.
Elhunyt Herb Ellis amerikai dzsesszgitáros, Oscar Peterson zongorista triójának egykori tagja. Az Alzheimer-kórban szenvedő zenészt Los Angeles-i otthonában 88 éves korában érte a halál.
Április utolsó napja és szeptember vége között összesen húsz fesztivált tartanak a Velencei-tónál. A rendezvénysorozaton a térség kulturális, történelmi és gasztronómiai értékeiből adnak ízelítőt.
A kampányidőszak finisében a Negyedik Köztársaság nevű szervezet remek alkalmat talált a feszültség levezetésére. Egy héttel a pártok összecsapása előtt, a nemzetközi párnacsata napján, azok püfölhetik egymást világszerte, akik a közterek használatát értelmezik újra a vánkos-ütközettel.
Péter Hilda romániai magyar művész nyerte el a legjobb színésznőnek járó díjat a Varga Katalin balladája című filmben nyújtott alakításáért a román filmipar legrangosabb ünnepségén, a Gopo-gálán.
A bolondok napján startol a mozikban a kereskedelmi tévék kibeszélőshow-it nem túl hatásosan bemutató Czukor-show. Jön egy új vámpírfilm, a Daybreakers, egy Oscar-jelölt izraeli film, egy dán dráma, és két felejthető amerikai vígjáték.
Idén is a Világzenei Színpadon lesz a legegyenletesebb színvonal a Szigeten, nemzetközi és hazai nagyágyúkkal, feltörekvő csillagokkal. Jön többek között az egyik poszt-Buena Vista Social Club, az Oi-Va-Voi, a Los de Abajo.
Augusztus 9-én, a Sziget nulladik napján búcsúzik el a közönségtől egy hazai zenekar. Átgondoltuk a dolgot, szerintünk ez nem lehet más, mint a Kispál és a borz.
Mint azt már megszokhattuk, a világ zenei nagyjai egyre többször fordulnak meg a fővárosban. A következő hónapokban többek között a lovaggá ütött Elton John, az arculatott váltott Paul Anka, az újra az élvonalba került Kiss, és az új stílust alkotó Metallica zavarja fel Budapest nyugalmát.