Személyesen vette át szerdán a Párizsban élő Milan Kundera cseh író a Francia Akadémiához tartozó Simone és Cino del Duca Alapítvány díját, amelyet életműve elismeréséül kapott.
Június 22-én kezdődnek A katedrális című Ken Follett-regény alapján készülő minisorozat forgatási munkálatai; október közepéig Budapesten, majd november végéig Bécsben dolgozik a stáb - jelentette be a müncheni Tandems Communications, az alkotás egyik producere.
Magyarországot is érinti Diana Krall idei turnéja: a világhírű kanadai dzsesszénekesnő és zongorista november 18-án lép színpadra a Papp László Budapest Sportarénában.
Nyitónézettség-rekordot Magyarországon döntött az új robotfilm, a Terminátor – Megváltás. Örülhetnek a gyártók, a forgalmazók. Csupán egyvalaki fintorog – joggal. A néző.
Mindössze néhány héttel a Depeche Mode énekesén, Dave Gahanen végrehajtott műtétet követően a világhírű brit csapat újra színpadra állt: folytatják Tour of The Universe nevű turnéjukat, így nem marad el a június 23-i budapesti fellépés.
Június 15-én mindkét állandó formációjával fellép a Művészetek Palotájában Kiss Erzsi. Az egyedi zenei nyelvet kifejlesztett énekesnő különleges produkciókkal színesíti az estjét.
A kiállításra a debreceni MODEM kölcsönkapja a a Párizsi Musée D’Orsay-től a Redon-festményt. A tárlaton közel száz múzeum modern és kortárs gyűjteménye kerül bemutatásra 1300 négyzetméteren.
Pénteken este nagy arculcsapást kapott a Centrál Színház gyanútlan publikuma: egy Kossuth-díjas zongoraművészt fokozott le kísérővé egy dalszövegíró, akiben volt annyi „hangvakság”, hogy Piafot énekeljen nyílt színen. Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla Jazzy Chanson Duo néven sem a jazzben, sem a sanzonban nem nyújtott duót.
Bár az eső szinte megállás nélkül szakadt vasárnap délután, több ezren vettek részt a 80. Ünnepi Könyvhét programjain. Az írók esernyővel, a kiadók hatalmas nejlonokkal védekeztek a víz ellen. "A vízjeles könyveinkre kedvezményt adunk" - kiabálta Nagy Bandó András miközben egy rúddal a vászontetőn meggyűlt esővizet próbálta eltávolítani.
New York-i fellépése után az öntörvényű hegedűs elmondta, hogy sem a világ kulturális centrumának számító nagyváros, sem a jazz, sem a Delta című film nem tetszett neki. Egyedül az érdekli, hogy boldoggá tegye a zene, amit játszik - FN-interjú.
Hiánypótló, egyben rendhagyó kötet az Iszlám kulturális lexikon, amelyet az idei Ünnepi könyvhétre jelentetett meg a Corvina Kiadó; a szerző Simon Róbert orientalista, egyetemi tanár.
Életművéért kapott nagydíjat szombaton Velencében Yoko Ono, a néhai Beatles-tag, John Lennon özvegye, mivel a háború utáni művészet kulcsfigurájaként úttörő munkát végzett a performansz műfajában és a konceptuális művészet terén - hangzott el a lagúnák városában, az 53. Velencei Biennále megnyitóján.
Több mint ötszázan gyűltek össze a vasárnapig tartó, hétvégi balatonlellei múltidéző, időutazó NDK-s találkozón azok közül, akik 1967 és 1983 között egy államközi szerződés keretében az egykori Kelet-Németországban, a Német Demokratikus Köztársaságban dolgoztak évekig.
Mobiltelefonon keresztül, perc alapon is lehet majd fizetni a Sziget-jegyért, így arra is lesz lehetőség, hogy valaki csak egyetlen koncertre látogasson ki a fesztiválra - Gerendai Károllyal, a Sziget Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
David Carradine, a 72 éves amerikai filmsztár mégsem lett öngyilkos - mint ahogy először feltételezték -, halálát egy félresikerült szexjáték okozhatta.
Az eredeti elképzeléshez híven „ingujjban, közvetlen, bohém formában” rendezik meg a 80. Ünnepi Könyvhetet. Lesz utcabál, olvasóköröket alakítanak ki, gyertyafény mellett dedikáltathatunk, és sört csapolnak az írók a rajongóknak. A rendezvényre 105 kiadó 356 könyvújdonsággal készül.
Nyolcvanéves korában szerdán Chicagóban elhunyt Koko Taylor, akit "a blues királynőjeként" emlegettek - jelentette be lemezkiadója, az Alligator Records.
A könyvkiadók nem mertek árat emelni az idei könyvhétre, sőt a megjelenő művek átlagára száz forinttal kevesebb, mint tavaly - írja a Napi Gazdaság és a Világgazdaság a csütörtökön megnyíló 80. Ünnepi Könyvhét apropóján készített összeállításában.
Néhány hete, Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára jelent meg az a különleges album, amelyen a költő verseit a Napra és a Barbaro gitárosa, Both Miklós dolgozta fel. A lemezen a sejtelmes líra találkozik a súlyos pszihedelikus rockkal.