kultúra

Közel négy évtizede szolgálja a világ legnagyobb zsinagógáját David Posner rabbi, aki 2002 óta szellemi vezetője is a New York-i Temple Emanu-El egyházközösségének. A Forbes magazin által készített „Amerika 50 legbefolyásosabb rabbija” listáján hosszú ideje szereplő Posner arról is ismert, hogy kiváló zongorista, elméleti és gyakorlati értelemben egyaránt: ha van ideje, kórházakban ad jótékonysági koncerteket, de a Columbia Egyetemen szerzett zen
2009. 06. 28. 08:00
A jövő hét elejére ígér részletes és hivatalos tájékoztatást a minap elhunyt Michael Jackson Londonban tervezett koncertsorozatának szervezője a megvásárolt jegyek árának visszatérítéséről. Sajtóértesülések szerint "Jacko" rettegett az 50 fellépésből álló hatalmas londoni koncertsorozattól.
2009. 06. 27. 14:04
Az idén 30 éves Kalyi Jag együttes vasárnap a Budapest Klezmer Banddel és a Muzsikással közösen lép fel a fővárosban, a Városligeti Műjégpályán, a Terasz 09-en.
2009. 06. 27. 11:32
A Pécsi Szabadtéri Játékok igazgatója szerint 2010-ben ugyan nagyszabású, tartalmas programsorozat lesz Pécsett, de sok lehetőséget elpuskáztunk. Már az idei fesztivál programjainál is az EKF művészeti tanács hozta - a Vidákovics Antal szerint - sokszor rossz döntéseket. Interjú.
2009. 06. 27. 11:00
Ötvenéves korában, helyi idő szerint csütörtök délután meghalt Michael Jackson amerikai énekes sztár, a poptörténet egyik legnagyobb alakja. Az FN a zenei világban betöltött szerepének és rejtélyes betegségeinek járt utána.
2009. 06. 26. 10:15
50 éves korában elhunyt a popzene királya. Michael Jackson feltehetően szívrohamban halt meg. Az énekest világszerte több millió rajongója gyászolja.
2009. 06. 26. 06:32
Kétórás koncertet adott kedden este a Depeche Mode a Puskás Ferenc Stadionban. A közel 40 ezer rajongónak ugyanakkor nem csak a zene és a banda teljesítménye okán marad emlékezetes a randevú: a szakadó eső „gondoskodott" arról, hogy napok múltán, talán egy orvosi rendelőben is szóba kerüljön a kultuszzenekar magyarországi fellépése.
2009. 06. 24. 12:35
Ötvenkét és fél ezer dollárért (10,4 millió forintért) kelt el New Yorkban a Christie's árverésén egy Borsőrmester-emlékposzter, amelyet a Beatles mind a négy tagja aláírt. Ez volt a legértékesebb tárgy azon a rockereklye-árverésen, amely az aukciós cég nagy kasszasikerét hozta.
2009. 06. 24. 10:48
A Dior-ház szerint Mrs. Obama a leggyorsabban, kevesebb mint kétszáz nap alatt vált a divat meghatározó személyévé, friss, előremutató és eredeti öltözködési stílusával. A nemzetközi sajtó az Obama család színrelépése óta kihegyezve figyeli és elemzi a first lady ruhákhoz és azok tervezőihez fűződő kapcsolatát.
2009. 06. 24. 10:30
A Budapesti Búcsú eseményeivel egy időben, szombaton kezdődik a Nyár a Lánchídon című kulturális rendezvénysorozat a fővárosban. A program az idén rövidebb lesz, a tavalyi kilenccel szemben csak négy hétvégén várják az embereket Budapest legrégebbi hídján.
2009. 06. 23. 13:15
A rendszerváltás előtti időszak egyik legendás underground zenekara, a Kontroll Csoport meghívást kapott New Yorkba: a csapat november 7-én a magyar évad (Extremely Hungary) hivatalos programjának részeként a Performing Revolution in Central and Eastern Europe fesztivál nyitónapján lép fel a Le Poison Rouge nevű helyen.
2009. 06. 23. 10:16
Pályázatot írtak ki a Bem mozi ingatlanának megvételére, így megszűnhet a még letétező két Budai művész mozi egyike, melyhez generációknak fűződnek emlékei.
2009. 06. 23. 07:48
Az elkövetkező hetekben bemutatandó, kasszasikernek ígérkező filmeknek köszönhetően kiemelkedően sok nézőre számítanak nyáron a mozik üzemletetői - írja a Világgazdaság.
2009. 06. 23. 07:25
Olvasói sztorik