Élet-Stílus

Elhunyt Somló Ferenc

admin
admin

2009. 06. 09. 21:34

Elhunyt Somló Ferenc Jászai Mari-díjas, Déryné-gyűrűs színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja.

A színművészt, akit életének 91. évében, június 7-én ért a halál, a Miskolci Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Somló Ferenc 1918. szeptember 10-én született Budapesten. Pályáját 1936-ban vidéki társulatoknál kezdte táncoskomikusként. 1949-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz került, ahol olyan művészekkel játszott együtt mint Bessenyei Ferenc, Avar István, Tomanek Nándor, Máthé Erzsi vagy Kálmán György. 1960-tól 1981-ig, nyugdíjazásáig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, elsősorban karakterszerepeket játszott.

Nyugdíjba vonulását követően is gyakran hívták egy-egy szerepre, egész estés darabban legutóbb 1994-ben lépett színpadra a Miskolci Nemzeti Színházban. Aldo Nikolai Hárman a padon című darabjában Várhegyi Mártával és Sallós Gáborral játszott együtt. Munkássága elismeréseként 1960-ban megkapta a Jászai Mari-díjat, valamint Miskolc város színházi elismerését, a Déryné-gyűrűt is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.