Szíria hajlandó nagykövetséget nyitni Libanonban és kijelölni a két ország közös határának vonalát - erősítette meg Valíd Moallem szíriai külügyminiszter hétfőn Bejrútban.
Iránnak két hete van arra, hogy komoly választ adjon az urándúsító tevékenysége felfüggesztését követelő hat nagyhatalom ajánlatára, ellenkező esetben büntető intézkedések veszélyével kell szembenéznie - figyelmeztetett hétfőn az amerikai külügyminiszter.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) már sikerült meggyőznie Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét, most már Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökének is fel kell adnia „makacs" álláspontját - érzékelteti a hétfői romániai magyar sajtó.
A háborús övezeteket felölelő körútján Obama megerősítette, hogy elnöksége első napján új misszióval fogja felruházni a katonaságot: az iraki háború befejezésével. Jóllehet az iraki kormány nem támogatja Obama azon tervét, hogy 16 hónapon belül vonják ki az amerikai csapatokat Irakból, az iraki nép körében igen népszerű az afroamerikai elnökjelölt.
Nem kívánja folytatni a szociáldemokratákkal való jelenlegi nagykoalíciót a jövő évben esedékes parlamenti választások után Angela Merkel kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.
Az ausztráliai látogatáson tartózkodó XVI. Benedek pápa hétfőn találkozott pedofil katolikus papok és szerzetesek által kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények négy áldozatával - jelentette be a Vatikán szóvivője.
A szerb külügyminisztérium azt javasolja, hogy térjen vissza állomáshelyére azoknak a nagyköveteknek egy része, akiket Koszovó függetlenségének kikiáltását követően tiltakozásként rendeltek haza a volt szerb tartomány önállóságát elismerő országokból.
A zsidó telepek építésének, illetve bővítésének leállítását, valamint a térségbeli erőszak beszüntetését követelte Betlehemben Gordon Brown brit miniszterelnök vasárnap, miután találkozott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.
Nincs egyetértés Berlinben a közelgő Obama-látogatás előtt az amerikai tervezett beszédének helyszíne kapcsán. Egyesek szerint a Győzelem oszlopa Hitlerre emlékeztet.
Egy hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy egyezség szülessen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) között egy jövendő választási együttműködésről - derült ki szombaton Markó Béla és Tőkés László Bálványosfürdőn lezajlott újabb találkozóján.
Háborús övezetekbe és európai fővárosokba vezető körútjának első állomására, Afganisztánba érkezett szombaton Barack Obama valószínű amerikai demokrata párti elnökjelölt.
Derűlátónak mondta magát az észak-ciprusi látogatáson lévő Recep Tayyip Erdogan török kormányfő az 1974 óta megosztott Ciprus két közössége közötti újraegyesítési tárgyalások közeli újrakezdését illetően.
Nicolas Sarkozy francia államfő, egyben az Európai Unió soros elnöke saját elmondása szerint azért látogat hétfőn Írországba, hogy "meghallgassa és megértse", miért utasították el az ír választók a népszavazáson az unió korszerűsítésére hivatott Lisszaboni Szerződést.
Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter szerint az iráni nukleáris programról szombaton kezdődő genfi tárgyalások pozitív és konstruktív lépésnek tekinthetők, de több ilyen találkozóra lesz szükség.
Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség terrorellenes ügyosztálya, miután kiderült, hogy 28 kilogramm robbanószer, illetve detonátor tűnt el a polgári védelem egyik létesítményéből Lyon közelében - közölték pénteken igazságügyi források.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter kinevezte pénteken az Egyesült Államok első koszovói nagykövetét, öt hónappal azután, hogy a volt dél-szerbiai tartomány egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét.
További európai uniós támogatások befagyasztásával, illetve a schengeni határőrizeti rendszerbe való belépés késleltetésével fenyegeti Bulgáriát az Európai Bizottság a július 23-án elfogadandó országjelentésében, hogy rákényszerítse Szófiát a korrupció elleni hatékonyabb fellépésre.