Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter kinevezte pénteken az Egyesült Államok első koszovói nagykövetét, öt hónappal azután, hogy a volt dél-szerbiai tartomány egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét.
További európai uniós támogatások befagyasztásával, illetve a schengeni határőrizeti rendszerbe való belépés késleltetésével fenyegeti Bulgáriát az Európai Bizottság a július 23-án elfogadandó országjelentésében, hogy rákényszerítse Szófiát a korrupció elleni hatékonyabb fellépésre.
Urán jutott ki a környező vizekbe a francia Areva atomipari konszern egyik délkelet-franciaországi létesítményéből egy sérült föld alatti szennyvízvezetéken át - közölte pénteken Párizsban a francia atombiztonsági hatóság.
Az MSZP azt kéri és várja Orbán Viktortól, hogy Tusnádfürdőn hozza helyre, amit elrontott, és kérjen elnézést az erdélyi magyaroktól egységbontó politikájáért - közölte Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető pénteken.
Kárpát-medencei közös nemzeti szemszögből nézve a romániai helyhatósági választások sikeresek voltak, hiszen az MPP zászlóbontása és részvétele révén Erdélyben erősödött a magyarság politikai képviselete, a magyar közösség a korábbinál több polgármesteri székre és önkormányzati mandátumra tett szert - állapította meg pénteken Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
Szerbia nem ismeri el a koszovói útleveleket, amelyeknek a kiadását pénteken kezdték meg a pristinai albán hatóságok - erősítette meg Ivica Dacic szerb belügyminiszter.
Könnyebb lesz a Szerbiában és Ukrajnában élő magyarok beutazása az anyaországba augusztus 1-jétől - jelentette be Horváthné Fekszi Márta külügyi államtitkár pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón.
Az olasz miniszterelnök Nápolyba utazott, ahol kijelentette: vége a szemétügynek. Berlusconi szerint három éven belül végleges megoldás születik a problémára.
Minden idők legcsípősebb hangú véleményét adhatja ki az EU Bulgáriáról és Romániáról. Az Európai Bizottság egalább egymilliárd dolláros támogatás blokkolását tervezi, mivel a Bulgáriába áramló pénzek a szervezett bűnözés következtében eltűnnek. A nagyfokú korrupció miatt az ország schengeni csatlakozása is veszélybe került.
Nem fogadta el Yves Leterme belga miniszterelnök lemondását II. Albert király. Még nem tudni, hogy Leterme változtat-e vagy sem kormányának személyi összetételén.
Szombaton ül tárgyalóasztalhoz Bálványosfürdőn Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
A világ valamennyi vallásának híveit a terrorizmus elleni közös fellépésre és a konfliktusok békés megoldására szólította fel pénteken Sydney-ben XVI. Benedek pápa.
Európai terroristák az Európai Unióban kibocsátott útlevelekkel próbálnak beutazni az Egyesült Államokba. Nincs arra garancia, hogy a hatóságok ezeket a személyeket a határon ki tudják szűrni.
Az év eleje óta ő a huszonegyedik áldozata a szúrófegyverrel elkövetett erőszaknak. A brit kormány igyekszik megfékezni az országot szinte járványszerűen bűneseteket.
A szovjet diktátor jelenleg II. Miklós cárral küzd az első helyért azon az internetes szavazáson, ahol az orosz emberek eldönthetik: ki az ország legjelentősebb történelmi személyisége. A kommunista párt szentpétervári bizottsága úgy nyilatkozott, hogy ha Sztálin kerül ki győztesen a szavazásból, kezdeményezni fogják az egyébként ateista diktátor szentté avatását az orosz ortodox egyháznál.
Már elfogása napján meghalt az a két izraeli katona, akiknek holttestét szerdán szolgáltatta vissza a Hezbollah libanoni síita szervezet a zsidó államnak - ez derül ki egy izraeli katonaorvosi jelentésből, amelyből csütörtökön közölt részleteket a sajtó.
Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás szülei csütörtökön Dmitrij Medvegyev elnökhöz fordultak fiuk szabadon bocsátása érdekében. Egyes források szerint erre már októberben sor kerülhet.
Berlinben incidens nélkül zajlott az evakuálás azt követően, hogy építőmunkások a német főváros Wilmersdorf kerületében 500 kilogrammos, második világháborús brit bombára bukkantak - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a rendőrség szóvivője.
Az amerikai védelmi minisztérium tanulmányozza annak lehetőségét, hogy további csapatokat küldjön Afganisztánba az egyre hevesebb és erőszakosabb lázadás megtörésére.